Jane Austen - Meggyőző Érvek

Nem nagyon tudtam, hogy az Angelology után mit kellene olvasni, csak annyit éreztem, hogy valami romantikusra vágyom, himi-hümi és nyáladzás nélkül, és igényes megfogalmazásra is, így gondoltam legyen valami Jane Austen, mert a Büszkeség és Balítéletért odavoltam.

Angol vidéki nemesek életébe csöppenünk bele, Anne Elliot már 27 éves (huhh, pont mint én), 8 évvel ezelőtt hagyta magát befolyásolni, és inkább nem ment hozzá az akkor még bizonytalan anyagi és társadalmi ranggal rendelkező tengerésztiszthez. Ám azóta Wentwoth Kapitány meggazdagodott és megbecsülésre tett szert, és rokonai révén újból felbukkan Anne életében. Nem titkolt célja a nősülés, a szerencsés bárki lehet 15 és 30 év között kivéve Miss Elliot.

Hosszas vívódás és szenvedés árán csak egymáséi lesznek, és minden jó, ha jó a vége alapon.

Jane Austen nagyon jó a társadalomábrázolásban, nem kevés iróniával viseltetik a kor nemesei iránt, mindezt humorral fűszerezi, és nem tartózkodik a túlzásoktól sem. Például Sir Walter Elliot teljesen el van telve magától, a rang és a szépség megszállottja, szaros piszkavassal sem lehetne felérni a fenséges orráig. Pedig rettentő korlátolt buta ember, aki elherdálja vagyonát, de inkább megpusztulna, mintsem az a szégyen érje, hogy felad valamit költséges életviteléből.

Anne nővére, Mary kipróbált hipochonder, állandóan mellőzöttnek érzi magát, így erőszakosan könyököl a figyelemért, ugyan akkor mindig azt hiszi, hogy direkt kihagyják a buliból, és az ő kárára szórakoznak. Rendkívül idegesítő nőszemély. Aztán ott van még Mr. Elliot, a távoli unokatestvér, aki újból keresi a kapcsolatot a családdal, csupa nyájasság és kellem, de azt is mondhatnám, hogy behízelgő kis görény.

Ilyesfajta emberek mindennapjait láthatjuk, bálok, meghívások, visszahívások kényes protokoll szerint. Kényszeresen próbál mindenki túltenni a másikon, amiből olyan túlzásokkal tarkított jelenetek születnek, ami több mint nevetséges. Komolyan szánni való problémái voltak a kor felső tízezerének, azt sem tudták jó dolgukban mit kezdjenek magukkal, egy jót nem dolgoztak még soha életükben, persze tisztelet a kivételnek.

Gondolkoztam rajta, hogy tudnák e így élni. Arra jutottam, hogy minden évben maximum 1 hónapot. Egyébként falnak mennék a semmittevéstől, a sétálástól, szomszédolástól, még akkor is ha csábító a könnyű élet biztonsága és a viszonylagos pompa. Beleőrülnék a folytonos udvariaskodásba, hogy annyira meg kellene fontolnom minden szavamat, tiszta stressz lehet ez a véget nem érő alakoskodás és áskálódás.

A regény háromnegyedét a társadalomkritika teszi ki, a maradék egynegyedet pedig a szerelmi szál. Ami ugyan mentes a nagy izgalmaktól, de annál tisztább és bájosabb. Meseszerűen mázos Anne és Wentworth Kapitány kapcsolata, mert soha életükben nem szerettek mást, csak egymást. Ezt nagyon romantikusnak találtam a regényben – lányos szívem ujjongott – főleg a férfi oldalról. Azért be kell valljam, csak miután megnéztem a 2007-ben készült filmet, sikerült azonosítanom Wentworh Kapitányt az Álom pasi fogalmával, gyengéim azok a nagy szomorú kék szemek… És akkor képzeltem el, hogy milyen gyönyörűen is hangzana hogy Lady Christina Wentworth és Wentwoth Kapitány:) Nagyon szép dallamos  nevek, hahh![Persze azért még mindig hajlok arra, hogy csakis Mr Darcy öltöztethetné ajánlatát olyan szavakba, hogy kísértésbe esnék elfogadni.]

Főhősnőnkről eddig még nem írtam semmit, aminek valószínűleg az az oka, hogy annyira nem kedveltem meg, de azért rendben volt a maga csendes tűnődő módján.

Szeretném ha elolvasnátok Kapitányunk szerelmetes levelét Anne-hez, mert kérem így kell ezt csinálni, el is morzsoltam egy könnycseppet olvasás közben….

Tetszett a regény, jó volt olvasni, de koránt sem annyira mint a Büszkeség és Balítéletet, így ehhez viszonyítva 4 pontot kap tőlem a Meggyőző Érvek.