Igazából nincs értelme tovább halogatnom a posztírást a Tizenharmadik boszorkányról, mert ha eddig nem csapott meg az ihlet, ha nem jöttek a magvas gondolatok, akkor ezután sem valószínű, hogy megtörténik a csoda. Persze a csodának inkább olvasás közben kellett volna megtörténnie, legalábbis nagyon azt vártam, hogy teljesen el leszek varázsolva, és egy "all time favorite" regénnyel kerültem szembe, de nem.
Nah, kezdjük talán mégiscsak az elején. Vadásztam már erre a könyvre egy ideje, de sokáig nem jött össze, közben ódákat zengtek a blogok és a molyok Alice Hoffman-ról úgy általában, s még inkább erről a regényéről. Aztán történt 2011 Karácsonykor, hogy az Éjangyal trilógia utolsó részéből kettőt is kaptam, ami masszív cserealap, és sikerült bezsákolnom érte a boszikat és nem mellékesen az Éjszakai Őrséget. Szóval hirtelen adott volt a lehetőség az olvasásra, bele is fogtam január elején, és egészen Február 25-éig kitartott a dolog. Már eleve gyanús, hogy 2 hónapig olvastam, nemde?
