A blogról ugyan nem lehet leszűrni, de igen sok könyvet olvastam már Laurell K. Hamiltontól, szeretem Anita Blake-et, ám még jobban csípem a tündéres könyveit.
Panaszkodós poszt következik, ami valójában ajánló, csak nem úgy néz ki.
Panaszkodós poszt következik, ami valójában ajánló, csak nem úgy néz ki.
Mit is lehet mondani egy sorozat hetedik részéről? Leginkább azt, hogy illene már véget vetni neki...
Annak ellenére, hogy nagyon szeretem Merryt és az ő furcsa szeretőit, kezd egy kicsit túl hosszúra nyúlni ez a rétestészta.
Annak ellenére, hogy nagyon szeretem Merryt és az ő furcsa szeretőit, kezd egy kicsit túl hosszúra nyúlni ez a rétestészta.
Igazából még mindig ugyan arról van szó, mint az első részben is, a cél, hogy a hercegnőnek gyerekei szülessenek, és elfoglalhassa az Unseelie trónt, hogy újra virágzásnak induljon a Fey. Oké, hogy már közelebb van a sikerhez, ikrekkel terhes, de olyan nagy történés nincs. Merryt mindenki vagy megdugni akarja, vagy megölni, esetleg mindkettőt. Mivel az előbbit már kis millióan megtették, ebben a kötetben megint a megölésen van a hangsúly, közben ezerrel ébredezik a Faerie, élednek a rég elvesztett hatalmak, az Istennő minden menthetetlennek tűnő helyzetből kihúzza Merry-t, így egy idő után nehéz izgulni, mert tudjuk, hogy úgyse hal meg senki, aki fontos a történet szempontjából.
