Danielle Trussoni - Angelology- Az átok

Hát igen, ez már megint egy impulzusvásárlás volt, megláttam a borítón a vakítóan fehér angyalszárnyakat, és egyből tettem is a kosárba. Hogy tört volna le a nyavalyás kattintós ujjam…

Anti ajánló következik.

A középpontban egy ősrégi titkos társaság áll. Ha titkos és ha társaság, akkor lennie kell egy régóta dédelgetett célnak, és egy szinte elpusztíthatatlan ellenségnek is.  Emberek küzdenek gonosz természetfeletti lények ellen, és hát persze, hogy kell még egy nagyhatalmú tárgy is, ami valamelyik oldalra billentheti a mérleg nyelvét, csak meg kell találni.

Ez a könyv leegyszerűsített sztorija, ami szintén ráillene még pár ezer regényre.

Kicsit konkrétabban:
Hajdanán a világ szuper hely volt, Isten 200 angyala vigyázott a népre, hogy ez így is maradjon. Aztán a kanos hím angyalok csak nem bírtak magukkal, és elcsábultak a kívánatos ember nőstények láttán, így  - meglepetés- megszülettek a félszerzetek, a nefilimek.  Butus kis angyalok nem tudták, amit ma már egy 10 éves is: használj óvszert! ha nem akarod megharagítani az Istent és egy sötét barlangban végezni az idők végezetéig. Szóval az arkangyalok szépen megbüntették őket, ám Gabriel megsajnálta  a bandát, és ledobott nekik valamit, ami aztán az egész kalamajkát okozta.

A nefilimek azonban virágzásnak indultak, világuralomra törtek, örökösen rabszolgasorba taszítva az emberiséget. Azért mi (emberek) sem hagytuk magunkat, felvettük a kesztyűt, harcolunk eme borzasztó teremtmények ellen.

Napjainkban a nefilimeket egy különös betegség sújtja, elcsökevényesedik a szárnyuk, évtizedeken keresztül mennek tönkre, amíg csak egy roncs lesz belőlük és meghalnak. Percival Grigorit is ez a kór emészti, ám van még remény számára: meg kell találnia a lantot. Nos, a már említett titkos társaság – az angelológusok – is ezt az mennyei hangszert keresik már hosszú ideje, csakhogy ők el akarják pusztítani, mert túl veszélyes ahhoz, hogy bárki használja.

A könyv 4 részre oszlik, az elsőben megismerhetjük Evangeline-t, egy szép fiatal lányt, aki 13 éves kora óta a Szent Róza kolostor apácája. Unalmas rutinban telnek mindennapjai az Örökimádás Templomában, amikor is belóg a kolostorba Verlain, a hobó művészettörténész, és Innocenta anya Abigail Rockefellerrel folytatott levelezését keresi. Evangeline megtalálja a motyót, és itt indul a lavina, beindulnak az események, amik rögtön Celestine nővérhez vezetik a lányt.

Az öreg apáca elkezd mesélni, amivel kezdetét veszi a második rész.

Itt kezdődik egy visszaemlékezés a fiatalkorára, amikor is angelológus tanonc volt Celestine. Rajta keresztül tudjuk meg a társaság céljait, történetét, jelentős előrelépéseit .

Ez a rész volt az, ahol kétszer is abba akartam hagyni a könyvet, mert egyszerűen már nem bírtam idegekkel a vontatott, túlírt, túlontúl részletes leírásokat. Annyival jobb lett volna, ha 150 oldal helyett 50 oldalban oldja meg ezt a részt az írónő. Sikoltozni tudtam volna, amikor iszonyú részletesen elkezdte taglalni az első angelológiai expedíciót, ahelyett, hogy megtudtuk volna  a lényeget  3 oldalban. Bosszantott az is, hogy olyan volt mintha egy álom álmában álmodnék: a valóságban Celestine mesélt Evangeline-nak, aztán Celestine az ő fiatalkori világában kézhez kapja az első expedíció lefordított naplóját, és akkor egyből nem-jut-eszembe-atya szemén keresztül látjuk a világot. Főleg úgy volt nehéz végigolvasni, hogy kicsit sem bírtam Celestine-t, sokkal jobban érdekelt volna Gabriella. Végül is egy kényszerhelyzet szülte a túllendülést a holtponton: több óra hosszát kellett várnom a gázszerelőkre egy full üres lakásban, csak ez a könyv volt nálam, és azért sokkal jobb volt olvasni, mint a glettelésre váró falakat bámulni…

 

Talán a probléma kulcsa az volt, hogy a 4 részre tagolás teljesen megtörte a történet ívét, darabossá tette számomra, nem volt meg a szépen felépített íve. Például majdnem minden könyv eleje egy lassabb bevezetéssel kezdődik, ami rendben van, de itt ezt kétszer is végig kellett olvasni, egyszer Evangeline-nél, másodszor Celestenél.

A karakterek szépen voltak ábrázolva, azzal nincs sok gond, csak egyszerűen nem lehetett eldönteni, hogy akkor ki is a főszereplője a könyvnek, és ettől egyikkel sem tudtam azonosulni, megszeretni vagy izgulni értük.

Trussoni valós lényeknek írta meg az angyalokat és nefilimeket a könyvében, de aztán mégsem tudta életre kelteni őket. Annyira kevés volt a nefilim szemszögből íródott rész, hogy velem nem sikerült elhitetni, hogy létező hús vér szereplői a világnak. Ettől az angelológusok inkább tűntek elborult szektásoknak, akik készpénznek vesznek több száz éve íródott szövegeket bizonytalan forrásból (mert hát félhülye is lehetett, aki 500 éve írt valami az angyalokról, nemde?), mintsem egy elismert tudományág jeles képviselőinek.  Arról pedig végképp nem sikerült meggyőzni engem az írónőnek, hogy a nefilimek velejéig gonosz lelketlen szörnyetegek. Miért is lennének azok? A lantot is elsősorban azért akarták,hogy gyógyírt találjanak arra a sorvadós kórra, és szerintem senki sem érdemel olyan szörnyű halált. Kegyetlenek lennének az eszközeik?Igaz. De szerelemben és háborúban sok mindent szabad. Mellesleg biztos vagyok benne, hogy semmivel sem kegyetlenebbek mint az emberek, csak több eszköz áll a rendelkezésükre, és nem átalkodtak használni. A könyvben van utalás arra is, hogy habár a nefilimek támogatták a németeket a II. Világháborúban, ám a náci felsővezetés minden tagja ember volt. Ezzel csak azt akartam mondani, hogy a gonosz nem fajtani kérdés.

SPOILERES BEKEZDÉS KÖVETKEZIK!!!!

Szépen bővelkedik a könyv mickey mouse faktorban, íme néhány ízelítő:

Vegyük először a „szerelmi szálat”. A regény cselekménye össze vissza alig ölel fel 2 napot, de Verlaine pár órás „ismeretség” után szerelmes Evangeline-ba, és a lány is érez iránta valamit. Igaz, hogy közben mindkettőjük világképe összeomlik, elhagyják az otthonukat, feladják a hivatásukat, üldözik őket, és az életükre törnek, sokkolóbbnál sokkolóbb dolgok derülnek ki, de mindeközben jut idejük szerelembe esni, meg úgy egyáltalán az érzelmeikkel foglalkozni. Hát na ne már!Ezt miért kellett erőltetni?

Aztán miután Evangeline-nek kinőnek a szárnyai, és Percival is meggyógyul varázsütésre, akkor a lány, aki egyébként apró termetű és erősen alultáplált, odamegy a több mint 2 méter magas, erős férfihoz, és csak úgy izomból letöri (!!!l e t ö r i !!!) a szárnyát, hogy a nefilim rögtön szörnyethaljon. Hát nem tudom. Vonatkoztassunk el attól, hogy a nefilimeknek természetfeletti ereje van, képzeljünk csak egy átlagos ember a helyére. Egy szárnyat letörni körülbelül olyan lehet, mint tőből kitépni valakinek a lábát. Szerintem nem egyszerű fizikailag megvalósítani, legalábbis nekem nem menne. De jelentkezzen, aki már próbálta és sikerült. Vagy inkább mégsem.

További hihetetlen dolog számomra, hogy Evangeline friss ropogós, alig félórás szárnyakkal elkezd repülni. Rá lehet fogni, hogy ösztön, de adjatok egy lábatlan embernek lábakat, nem fél óra lesz mire megtanul járni….

SPOILER VÉGE

És még tudnám sorolni, de már így is túl bő lére eresztettem a mondandómat.

El sem tudom képzelni, hogy lett ez a regény az év könyve bárhol, bármikor. Az alapötletben van potenciál, és szerencsére Trussoni szépen ír (nem is tudom mi lett volna velem, ha még ez sincs), de összességében a sztori egy katyvasz, túl sokat akart az írónő, ami végül a történet rovására ment.

5/3