George R. R. Martin - Jég és Tűz dala - Trónok harca

Három perce fejeztem be a könyvet, illékony képek villannak  fel lelki szemeim előtt, még Derest kiáltó páncélos lovag vagyok, még látom, ahogy a Ifjú Farkas végigvágtat a zúzmara lepte zöld dombokon, csatába vezetve lobogóit…

Harmincnyolc (38!) hosszú napig olvastam ezt a könyvet, nem csak azért, mert terjedelmét tekintve kitesz 3 másikat, hanem mert a borús, nyomasztó, lassan hömpölygő történet nem engedte, hogy gyorsabban haladjak. A kis olvasásadagok előnye, hogy volt időm rágódni a történeten, megemészteni, szeretni, nem szeretni, minden 30-50 oldalra aludni egyet, és álmodni a rideg, de annál vonzóbb északról.

Starkok a sorozatból: van akit eltaláltak, van akit nem

A szakállas öreg egy lovagkirályságba kalauzol minket. Westeros földjén  15 évvel a Targaryenek trónfosztása után viszonylagos béke honol, amikor is gyanús körülmények között meghal Robert Király Segítője. A király új “kezet” választ magának, Eddardot, a Stark ház fiat, Deres Urát és Észak kormányzóját, aki annak idején a trónra segítette. Nednek nincs választása, el kell fogadnia a tisztséget, Királyvárba vonul lányaival Sansával és Aryával. Deresben hagyja feleségét Catelyn-t, fiait: Robbot, Brant és Rickkont, Havas Jont – törvénytelen fiát- pedig a Falra küldi, hogy öltse fel a feketét.

A regény cselekménye ezer szálon fut, megismerhetjük a Targaryen ház megmaradt két utolsó elmenekült tagját Viseryst és Daeneryst, akik nem mondanak le a trónról, és egy távoli vad lóúr segítségével kívánják visszafoglalni a Hét Kriályságot.

Soron követhetjük a törpe Tyrion Lannister sorsát, aki a király feleségének testvére, az igazi Ördögfióka.

Belelátunk a királyné és ikerbátyja ármánykodásaiba, valamint megismerünk tengernyi csatlóst, Robert kriálynak több az ellensége mint az igaz barátja, ahogy ez lenni szokott.

Rémfarkas vs. Oroszlán
Te kire fogadnál?

Tudom, hogy már most túl kaotikusnak hangzik ez a leírás, pedig még csak a felszínt karcolgatom. Amitől mégsem válik rémálommá a regény követése, hogy 8 karakter – Eddard, Catelyn, Jon, Bran, Sansa, Arya, Tyrion, Daenerys – szemszögéből látjuk az eseményeket. Ez bitang jó ötlet volt az író részéről, különben sejtésem sincs, miképp fogta volna össze a cselekményt.

Nem is értem miből gondoltam – én, kis naív- hogy majd sikerül röviden összefoglalnom a lényeget. Ide legalábbis Tom Cruise kellene és a Mission: Impossible.

A történet fonalát ármánykodás, cselszövés és árulások sora szövi át, nem világos, hogy ki kinek a szövetségese, mi lesz a következő lépésük. Csak az az egy biztos, hogy a Starkokkal szemben a Lannisterek állnak, rémfarkas az arany oroszlán ellen.

A Starkokat könnyű megkedvelni, csupa nemes tulajdonságok birtokában vannak,  egyenes, becsületes emberek, ám, ahogy az északi mivoltukhoz illik hidegek és tartózkodóak. Házuk jelmondata: Közeleg a tél!

Ez a mottó sokkal igazabb most, mint ezelőtt bármikor, a hosszú nyár időszaka után lassan beköszönt az igazi tél, és bár a Hét Királyságban belviszályokkal vannak elfoglalva, így nem figyelnek a Falon túlról kacsintgató északi ellenségre. Mit is ér a Vastrón, ha az éj leple alatt halottak támadnak?

 Nymeria (feljegyzés magamnak: beszerezni egy rémfarkast)

Remélem átérezhető, hogy lelkes vagyok a könyvvel kapcsolatban, pedig ha félúton kérdeztetek volna, azt mondom, hogy jó-jó, de mikor lesz már vége??? Tetszett az első 150 oldal, és az utolsó, de a köztes részeken nehezen rágtam át magam, sokszor éreztem úgy, hogy nem halad a történet, egy helyben toporgunk, és túlírt a könyv. Most is azt mondom, hogy túlírta magát az öreg Martin néhol, de amikor ennyire monumentális, kidolgozott világról van szó, ennyire élő, kidolgozott karakterekkel, azt hiszem meg tudom bocsájtani.

Amióta megint a könyvesboltok polcára került a regény rengetegen olvasták, nyilván köszönhetően a filmsorozatnak is. Sok véleményt átnéztem, mindenki arra figyelmeztetett, hogy ne szeressem meg a szereplőket, ne nőjenek hozzám, mert Martin egy kegyetlen vén disznó, aki kinyírja a főszereplőit. Ez egy baromság, felejtse el mindenki! Vessétek bele magatokat az élménybe, merüljetek el benne, szeressétek a karaktereket! Hogy miért? Mert én hittem az előttem olvasóknak, óvatos voltam, éber, jégcsap, tartottam az 5 lépés távolságot, és mit nyertem vele? Az olvasás élmény romlását. Nem sirattam meg senkit, nem éreztem az élők fájdalmát, külső figyelő maradtam.

Nem gondolnám a könyvet fantasy-s fantasy-nek, olyan Tolkienes módon, inkább azt mondanám, hogy egy hihetetlenül kidolgozott lovagregény, kevés csodás elemmel, ami akár a régi népek tudatlanságára is alapozhatna, ha akarna. De így, mint fantasy, sokkal hihetőbb lett a Daenerys-es szál, ami elég bizarrul alakult a végére.

Kedvenc részem a nagy összecsapás, itt fogták bizsergőre a porcikáim, és ezért kap a könyv 5 pontot  a 4,5 helyett.

Adósa vagyok még egy panaszlevéllel az Alexandrának:

Kedves Lángész!

Gratulálok a kötéshez: ezer oldalas zsebkönyv, bolhafaxnyi betűkkel, puha papír kötéssel, 3500 Ft-ért szart arany árban. Igen! Így kell ezt csinálni!