Saturday, September 21, 2013

Miért nem szeretik a lányok a Sci-fit?

Kép innen


Remélem, most sokan felhördültetek, mert hogy igen is, szeretitek a sci-fit. Nem az olyanokat, mint az Obszidián, mert az nem olyan rendes science fiction, mint amit Asimov, Iain M. Banks, Stanislav Lem, Arthur C. Clarke vagy Philip K. Dick írt, hogy csak néhányat említsek a nagyok közül.

 

A hard core sci-fiben dominálnak a természettudományos ismeretek, ezekből gyakran következtetéseket vonnak le, és általában korrekten tudományosak, kerülve a mickey mouse faktort amennyire csak lehet. 
Hát igen, ez egy nagy elrettentő elem a lányoknak, pedig nem száraz és unalmas könyvek ezek. A tudomány csak mint háttér van jelen, alátámasztva az egyébként izgalmas cselekményt. (Most egyébként magamat is győzködöm, mert tudom, hogy nem olvasok elég sci-fit, nehezen veszem rá magam, pedig tudom, hogy élvezném.) Mondjuk, mint nem olyan rég ráébredtem egy Zaddal folytatott beszélgetés során a Leviatán ébredéséről, alapvető hiányosságaim a csillagászati és fizikai terén meggátolnak bizonyos helyzetek és elméletek megértésében. Ezért hamarosan jelentkezni fog egy kis sci-fi need-to-know-val.

Talán elsőre mindenkinek emészthetőbb egy soft science fiction regény, a szubzsáner jellegzetessége,  hogy társadalomtudományos szempontból közelít, hangsúlyosak a karakterek, a fejlődésük, nagyító alatt vizsgálja a társadalmat és annak torzulásait. Ilyen például a Csodaidők.

Aztán itt vannak az Űroperák, leegyszerűsítve olyan regények, amelyek javarészt a világűrben játszódnak, nagy hajó-flottákkal, csatákkal, háborúkkal keresztül kasul csillagrendszereken, galaxisokon, de még azokon is túl.

Tutira sokan ismeritek a Star Treket, Star Warst és szeretitek is, éppen ezért kézen fekvő lenne elolvasni az Alapítvány trilógiát, Kultúra regényeket, vagy Dan Simmons Hyperipon könyveit.

Viszont, ha túl nagy falatnak érzitek, és nem vagytok még felkészülve  a fent említett könyvekre, akkor hagy ajánljak én két sci-fit, amit idén olvastam, és teljes mértékben lebilincselőnek találtam.

Az első On Sai Calderon-ja lenne, egy remek átmenet a műfajok között, és olyan mint egy pikánsan romantikus Star Trek rész. Zenka a napokban annyira klassz bejegyzést írt a regényről, hogy én nemes egyszerűséggel, csak arra hivatkoznék. Nem sok mindent tudok tenni érted, ha attól az élménybeszámolótól sem jön meg a kedved az olvasáshoz.


A következő ajánlóm Orson Scott Card - Nebula és Hugo díj nyertes -  Végjátéka lenne. Mivel novemberben kijön a mozifilm, így biztos vagyok benne, hogy fokozott figyelmet fog kapni ez a könyv. Azt kell mondjam, végre már, hiszen elég méltatlanul mellőzött ez a regény az utóbbi években.
A Végjáték főszereplője Ender Wiggin 6 éves amikor megismerkedünk vele. A jövőben él, egy erősen leszabályozott társadalomban, ahol meg sem lett volna szabad születnie harmadik gyermekként.
A Föld túlélt már két Hangy inváziót is - ők a gonosz idegenek - ám ez igen nagy szerencse volt, amelyre nem hagyatkozhatnak a továbbiakban. Az a helyzet, hogy tökéletes katonai vezetőket kezdenek el kitenyészteni, annak érdekében, hogy a bármikor bekövetkezhető harmadik Hangy támadás visszaverése sikeres legyen. Bármilyen felháborító és ösztönös ellenállást vált ki, de a megoldást gyerekektől várják, nem átlagos fiúktól és lányoktól, hanem tökéletes genetikával rendelkezőktől. És hogy miért gyerekek? Erre megvan a hosszas magyarázat, a lényeg, hogy ők teljesen másképp reagálnak le helyzeteket, máshogy gondolkodnak, nem úgy viszonyulnak a következményekhez mint a felnőttek.

Ender bekerül az állam katonai elit iskolájába. Ő még a különlegesek közül is kiemelkedik, nincs előtte lehetetlen feladat, mindent meg tud oldani, és ezt kegyetlen módon már az első pillanattól kezdve kihasználják. Sejtik, hogy Ender az emberiség egyetlen és nagy reménye, ezért túlerőltetik, belekergetik olyan szituációkba, amelyekben a legtöbb felnőtt elbukna, de ő nem. Enden megoldja, mindent megold, de közben megváltozik. Sohasem, volt gyerek igazán, de az iskolában átéltek hatására egy egészen más személy lesz, elszigetelődik, elidegenedik, de aztán átlát a játékon, és a saját szabályai szerint kezd el játszani, mintegy lázadásként. A sorsát azonban nem kerülheti el, és van egy pont ahol olyan fordulatot vesznek az események, hogy arra nincsenek szavak. 
A Végjátékban nincsenek klisék, csak hihetetlen nagy csavarok, és olyan témák,gondolatébresztő kérdések, melyek éjjelente hajlamosak ébren tartani.
Tényleg nagyon ajánlom mindenkinek, egy hihetetlen jó lélektani dráma sci-fi bundában.
Félek, hogy a filmet nagyon el fogják baltázni, és rámennek a látványra, és semmit sem adnak vissza majd hitelesen Ender személyiségéből, a lelkében végigsöprő viharokról és a sosem szűnő kételyekről.
Azért a trailert nézzétek meg:)
És a lényeg: olvassatok Sci-fi-t! :)

26 megjegyzés:

  1. Én imádom a soft sci-fiket de a hard corera nem tudom rávenni magam, talán mert az nem lenne olyan szórakoztató.

    ReplyDelete
    Replies
    1. De most mondom, hogy igen, csak be kéne próbálni:))

      Delete
  2. Én nagyon sokáig nem szerettem őket. De még a filmeket sem. Aztán valahogy elkapott a sci-fik hangulata, bevallom még most is inkább csak filmeken, és nem sorozatokban, de ebből felbuzdulva most mindenfélét ki akarok próbálni. A Csodaidők pl. nem tetszett, de ott nem is a műfajjal volt gondom. Nagyon szeretném Asimovot, meg most hogy írtál a Végjátékról, na azt is.

    Amúgy szerintem a lányok azért nem szeretik a sci-fiket, mert azok el vannak foglalva a kütyükkel, meg tudománnyal, meg világmegváltó szociális előrejelzésekkel és keveset foglalkoznak a karakterekkel. Legalábbis él ez a sztereotípia.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Ó, én filmekben mindig szerettem a sci-fit, sorozatokban meg főleg.
      Szerintem is a vélt vagy valós technoblabla miatt óckodunk, de szerintem sokszor nem olyan vészes mint aminek gondoljuk.
      Majd idén még az Acélbarlangokat akarom olvasni, ez ilyen Titti challange:)

      Delete
  3. Te Titti!
    Ezt a Calderonos képet én csináltam, és tőlem vették át mások. :\

    És én szeretem a sci-fit, főleg az űroperákat! :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. 1000 bocs és egy kismedve, leszedtem, a blog ahonnan levettem nem volt oly előzékeny, hogy megjelölje a forrást, így én megjelöltem a tolvajt, lol.
      Nagyon klassz lett az a kép btw:)

      És olvasol is űroperákat? Vagy csak titokban?:D

      Delete
    2. Olvasok hát! :D Egyről írtam is, bár az igazat megvallva azért csak egyről, mert mostanában inkább filmen nézem, mint olvasom őket, a blog előtti élményekről meg nem szívesen írok.

      Delete
  4. Én is szeretem a sci-fit. 8)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Tééényleg? XD
      Az eredeti kérdés az volt a _lányok_ miért nem szeretik:P Amikor legutoljára csekkoltam, nem voltál lány:D

      Delete
  5. én szeretem a sci-fit... egy bizonyos ponttól. vagy pontig. nem szeretem pl. asimovot, banks-t, lem-et, visznt card jöhet minden mennyiségben, meg az újabbkori kalandos-űrutazós: reynolds, corey, dick, herbert. akiknél van technológiai mindenféle is, meg emberi oldal is, sőt egészen nagy volumenű lényfejlődés. szerintem azzal, hogy nyitottak a populárisabb témák és megvalósítás felé, sokkal élvezhetőbbek lettek a könyvek.
    de nekem pl soha nem jutna eszembe a calderon, ha sci-fiket kellene felsorolni. igen, tudom, hogy az űrben játszódik, de nekem az inkább űrkalandos, mint sci-fi.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Igazd van a Calderonról, de éppen ezért jó műfajközi átvezetés, mert nem egy keményvonalas sci-fi, de azért tágabb értelemben belefér a műfajba, és kezdőpontnak jó lehet.

      Benned bíztam amúgy, mint aki nyitott a témára:)
      Z nagyon szorgalmazza Banks-et, és fogok is olvasni tőle, csak egyszer elkezdtem egy könyvét, amiben gúla alakú volt a főszereplő, és az akkora intergalaktikus NO-NO :D Majd inkább a Játékmestert próbálom be, vagy valami....

      Delete
    2. Kobe ( a gúla alakú 3 lábú idegen) nem főszereplője annak a könyvnek 8P

      A egyik főszereplő egy Kelgír. Egy macskaszerű faj egyede, akik két lábon járnak és van egy harmadik kezük a melkasukon. 8DDD

      Delete
    3. Zad, nem csodálom, hogy Tittinek már ennyi is sok.
      én ott hagytam abba a Perdido pályaudvart, amikor egy csótányfejű nőt kefélt meg a pasi. nekem ez már túl perverz.:D

      Titti, kíváncsi vagyok, mit fogsz gondolni Banksről...:))

      Delete
    4. Ó, igen a Kobe, a gúla alakú 3 lábú ipse....:D tiszta híres már amúgy:D

      Banks tuti beteg, erre garancia, hogy Z kedvence;))

      Nima, ezek szerint még a csótányfejű nőkön is van lyuk:D haha! amúgy egy humanoid végezte a perverz melót?

      Delete
    5. aha, abszolút humanoid volt. és élvezte. és a csaj még főzött is neki, és közben a csápjaival mutogatott, de nem nagyon tudtak kommunikálni.
      szóval na. én sok mindent elbírok, de ez...

      nekem Banks túl hideg, és távolságtartó. és nála is olyan kifordult lények vannak, hogy még csak elképzelni se tudom, pedig az nem ártana.

      Delete
    6. Azért azt szögezzük le, hogy a Perdido pályaudvart China Miéville írta és ő a saját műveiről is inkább úgy nyilatkozik, hogy "weird fiction" nem pedig sci-fi.

      Delete
    7. Zad, én Bankstől a száműzőt olvastam, és ez alapján ők ketten nem túlzottan térnek el, ami a lények megjelenítését illeti.

      Delete
    8. Nima, a Száműző (és a Félemmetes Géjpezet valamint a Sötét háttér előtt) nem a "Kultúra" univerzumban íródtak. Ezek a sci-fin belül Banksnek kicsit úgymondanám kikacsintásai. A Sötét háttér előtt c. könyvét például akkor írta amikor a Játékmester után olyan válságban volt, hogy nemtudta fog-e még sci-fit írni. A sötét háttér előtt érdekes, de azt is ajánlanám. Elsősorban persze a Kúltúra sorozat könyveit.

      Delete
  6. Én lány vagyok, és szeretem a sci-fit, a hard core-t is. :) Bár valószínűleg közrejátszik, hogy nálam adott a természettudományos érdeklődés is, biológusnak tanulok, de édesapám villamosmérnök-informatikus, úgyhogy kapok a fizikai ismeretterjesztést rendszeresen. Nekem inkább pont az szokott lenni a problémám, hogy ha mégis rizsázáshoz folyamodnak, azt nyomban kiszúrom, és felidegesít. :D De például az Alapítványt nagyon szeretem, meg a Végjátékot is nem rég olvastam, az is nagyon tetszett. Én még bízom a filmben, talán nem csak látvány lesz ott. :D

    ReplyDelete
    Replies
    1. Hát, a remény hal utoljára:) a csalfa vak remény...:)

      Delete
  7. A Végjátékot imádom, ezer éve olvastam, de annyit beszéltünk róla, hogy újra fogom olvasni.

    Asimov nekem nagyon bejött, szerintem érdemes belevágni, az Alapítvány sorozatot nagyon élveztem.

    ReplyDelete
  8. Aki az Alapítványt szereti az csak jó ember lehet 8)

    Titti egy kommentben jelezte, hogy még idén (!) elolvassa az Acélbarlangokat Asimovtól így ezúton kérem a kedves kommentelőket, hogy tartassák be vele. Nekem eddig nem sikerült rávenem.

    ReplyDelete
    Replies
    1. jajj már, tanárnak kellett volna menned, akkora számon kérő vagy:D
      el fogom olvasni, nem kell izgulni:)

      Delete
  9. Zad, írd meg a need-to-knowt, hátha azzal ráveszed :)

    ReplyDelete
  10. Én lány vagyok és imádom a sci-fit, főleg a nagy klasszikusokat. Arhtur C. Clarke a kedvencem, A város és a csillagok, Randevú a Rámával, Bölcső. Asimov is fantasztikus, Alapítvány, Robotok és Birodalom, Én, a robot, A láng szerzetese. Simmons Hyperioni Énekeke pedig letehetetlen. Én azt nem értem, hogy nem lehet szeretni a sci-fit.

    ReplyDelete

 

Olvastár Template by Ipietoon Cute Blog Design and Bukit Gambang