Sunday, December 30, 2012

Xmas haul

Mivel végre nagyon ráérek, és vége a boldog Karácsonynak, megmutizom miket sikerült bezsákolni Z-nek és nekem a rokonyoktól/egymástól.



Ez az első év, hogy Z sokkal több könyvet kapott mint én (ezért még számolunk!!), szerintem nem nehéz kitalálni, hogy melyek ezek. Talán egyedül a Japán szakácskönyv lehet csalóka, mert az is az övé. Ő szeret főzni, én pedig enni. Ez így egy remek leosztás, főleg nekem:D

Nem sok könyv lesz amelyet mindketten el fogunk olvasni, az én tippem egyedül Asimov Acélbarlangjai.
Különben tőle a Szél nevét kaptam, aminek nagyon örültem, neki pedig a Fény urát  ajándékoztam, kíváncsi vagyok elolvassa-e.

Amint látható idén is sikerült egy kis epic fail, csakúgy mint minden évben:) Letettem volna Péterkét, ha nem kapom meg a Changeless-t, ez a könyv szerepelt a kívánságlistám tetején, persze arra nem számítottam, hogy két példányban is megkaparintom majd...Mindenesetre már belekezdtem, és imádom!

Van még egy kis könyvutalványom is, amiből 2 könyvet tervezek venni még nemsokára, ha elmúlik az ember undorom, és hajlandó vagyok szóba állni a boltossal, valószínűleg már csak jövőre..

Mindent összevetve igen elégedett vagyok Jézussal, jól válogatott:))))

2 megjegyzés:

  1. Hm. Duplán van meg egy könyv? Naháááát... :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. De legalább jó könyv:)
      Minden évben van ilyen, legalább egy:)

      Delete

 

Olvastár Template by Ipietoon Cute Blog Design and Bukit Gambang