Karen Marie Moning - Hajnalra Várva (Tündérkrónikák 3.) - rajongós csapongás

Mióta kiderült, hogy a Corleonis Kiadó a polcokra varázsolja a Tündérkrónikák negyedik részét a Könyvhétre, azóta Magyarország könyves közösségének fele újból Barrons lázban ég (a másik fele volt olyan szerencsétlen, hogy nem találkozott még ezzel a sorozattal, vagy férfi).
Szóval hirtelen erős késztetést éreztem elmerülni újból Mac kifacsart világában, gondoltam jól kibekkelem ezzel a másfél hetet a negyedik rész megjelenéséig. Mondanom sem kell, hogy nem sikerült, 2 nap alatt abszolváltam, ami nálam mostanában nagyon meglepő, mert képes vagyok 4-5 hétig is olvasni egy könyvet. Kezdtem már azt hinni, hogy velem van a baj, de nem. Csak egy ilyen qvajó sztori kell, és máris visszatér az Olvastár énem.
Képes vagyok úgy olvasni, mintha még nem tudnám  mi fog történni, sikerül e megerősíteni az emberek és tündérek világát elválasztó falat. Hihetetlen! Pedig én már jó ideje tudom micsoda Barrons (bebebe:PP úgysem találnád ki soha!), hogy végződik az egész sztori, mégis teljesen felvillanyozott az egész újból. :)


Most elmarad a szokásos kis összefoglaló a könyv tartalmáról, szerintem már 620-an megírták előttem. Inkább a nagy titok izgatja a fantáziámat, hogy mi lehet az az esszencia, az a plusz, amivel így sikerült megvadítania a népet Moningnak. Persze egyből rá lehet vágni hogy ez könnyű, BARRONS, így nagy betűkkel, de ez korántsem ilyen egyszerű.  Az csak egy dolog, hogy sikerült megalkotni minden idők legjobb és legösszetettebb férfi karakterét  (itt azért csak az urban fantasy könyveket veszem alapul, mielőtt valaki még hőbörgésbe kezdene), de mitől válik az egész könyv ilyen fantasztikussá? Mert én nem csak Barronsért vagyok odáig,de Mac-ért és Jerico-ért együtt. Meg V'lane-ért, és Riodan-ért, és Dublinért, a gyors kocsikért, a könyvesboltért, és az egész könyvet átitató titkos-misztikus izgalomért cakum-pakk púder.
Ritkán találkozni ennyire precízen kitalált világgal, főleg ha urban fantasyról van szó. Mert persze sok tündéres könyv alapja a Seelie-Unseelie "mitológia", de ennyi részletgazdag kidolgozással, logikus felépítéssel nagyon ritkán találkozhatunk.

Na de nagyon elkanyarodtam Barronstól (ejnye!).  Komolyan képes vagyok kétszer-háromszor átolvasni egymás után az olyan részeket amelyekben szerepel, csak hogy még többször vizualizálhassam, kissé már beteges. Közben azon gondolkoztam, hogy a valóságban egy kicsit sem bírnék el egy ilyen kaliberű fickóval (tudodmivel), ráadásul édes egyszem anyámnak se mutatnám be szívesen. Mi nők képzeletben mindig a rosszfiúkat akarjuk, akik kemények, rettenthetetlenek, sosem hátrálnak meg, agyafúrtak, semmibe veszik a nőket - kivéve minket ugye - és a kis-lábujjuktól kezdve az utolsó hajszálukig (haj okvetlen kell, egy félisten se kopasz!) árad belőlük  a vad szexualitás. Erre bukunk a könyvekben, nem? Közben irl ha ezeknek a rosszfiúknak a csajait keresed, nyugodtan kopogtass be bármelyik anyaotthonba, ők  majd szívesen nosztalgiáznak veled egy etetés és pelenkacsere között a régi féktelen időkről és badass pasijaikról.
Szóval Barrons is olyan mint egy zsiráf, elméletben elalélok tőle minden szinten, de otthonra azért nem kéne.
Kivinné a szemetet  ha megkérem? Nem. Főzne nekem kávét szombat reggel?Nem, viszont a szülinapi tortáját a plafonra kencselné, mert megrémül egy kis törődéstől. Kilakkozná a körmeimet ha egyébként felkelni sem birok? Hm talán ezt igen, de előtte meg kellene majdnem halnom:). És még folytathatnám... egy a lényeg, hogy a mindennapokban használhatatlan lenne egy átlagos nőnek egy Barrons. Persze szerencsére Mac  meglehetősen messze áll egy normális nőtől. A harmadik részben nekem már nagyon szimpatikus, levetkőzte minden picsáskodását, vagány, magabiztos, és nem fél önző lenni. Felismerte, hogy mindenkit ki kell használnia, úgy ahogy vele tették/teszik, ha játékban akar maradni. Nagyon tetszik, hogy az összes vasat a tűzben tartja, sőt ha kell kijátsza egymás ellen V'lane-t és Barrons-t.
Moning nagyon ért a karakterei életre keltéséhez, mind egyedi és aprólékosan kidolgozott, valamint rájött a tutira. Miszerint egy kiemelkedő könyvsorozatba kell egy (vagy több) kitalálhatatlan rejtély, amitől falra másznak az olvasók, csipetnyi (vagy kettő) sejtető romantika, egy nem mindennapi világ, amiben a szereplők egyre mélyebbre ássák magukat a "sötétségben".

Már csak hármat kell aludni, és jön a negyedik rész, a Rossz hold kelt fel, juhujj:)

5/5**