Suzanne Collins - A kiválasztott - Mockingjay

Az a helyzet, hogy halogatok. Már 3 napja elolvastam, és lett is volna lehetőségem írni róla, de nem bírtam. Rögtön olvasás után a molyon így értékeltem:

„Paff vagyok, totál KO-val győzött felettem. Még egy ilyen manipulatív szuggesszív mocskot, mint Suzanne Collins.
Csak lesek magam elé, megmagyarázhatatlan ürességet és szív tájéki facsarást érzek. Annyira, de annyira sajnálom.” Mekkora király vagyok, magamat idézem.

Kissé infantilis, vagy inkább nagyon. Nem titok, hogy oda meg vissza vagyok az Éhezők viadaláért úgy cakum pakk púder, de azért ez tényleg túl sok, még tőlem is. Még hogy szívösszeszorulás! Pedig határozottan azt éreztem. Kicsit örülök is, hogy vége van a könyvnek, mert nem normális mértékben töltötte ki az elmémet abban a pár napban, amíg olvastam.

Továbbá attól tartok nem fejlődött ki a kifejezőkészségemnek az a foka, ahol ki tudnám fejezni, hogy mennyire imádtam a trilógia befejező részét (is).  But give it a try!

Katt és megnő!

Miután Katnisst kimentik a Nagy Mészárlás arénájából a lázadók, a Tizenharmadik körzetbe kerül. Lelkiállapotát talán úgy lehetne a legjobban leírni, hogy a szar is szar, a kákán is csomó van, és úgy általában dögöljön meg a hatodik szomszéd tehene is. Lelkileg is és fizikailag is összetört.

Peeta vélhetően fogságba esett a Kapitóliumban, nem tudni életben van e még. Übersexy Finnick Odair pedig teljesen megkattant.

A Tizenharmadik a föld alatt újjáépített körzet, katonás rend uralkodik mindenhol, szigorú napirend van kiszabva minden lakójának, nincs pazarlás, nincs szórakozás, kemény munka van, de legalább nem éheznek.

A Kapitólium elleni háború egész jól megy de nem eléggé, ugyan a körzetek sorra átállnak a lázadó Tizenharmadik mellé, de szükségük van valakire, aki a „projeckt” arca lesz. Aki miatt az emberek hajlandóak megöletni magukat. Hát persze, hogy Katnisst akarják felhasználni, aki vonakodva ugyan, de elvállalja a szerepet bizonyos dolgokért cserébe.  Katnisst utolérte sorsa, ő lesz a FECSEGŐPOSZÁTA. (Azért nagy betűvel, mert egyrészt megtehetem, másrész olyan szép dallamos szó, harmadrészt a címfordítónak, aki nem tudom hova gondolt, amikor előjött ezzel a Kiválasztottal… Kapásból 10 könyvet fel tudnék sorolni, aminek ugyan ez a címe. Semmitmondó. Sablonos. Unalmas. Hányok tőle. Előző két részt olyan ügyesen sikerült fordítani, akkor ezt most miért kellett?)

Katnisst két dolog hajtja előre, megmenteni Peetát, és puszta kézzel megölni Snow elnököt. Hűségesen ott van mellette Gale, és segít ahogy tud, de leginkább az eltávolodást és a veszekedést gyakorolják.

Ebben a részben én abszolút Gale párti vagyok, bejön a lobbanékonysága, hogy tudja mit akar a sarkosságaival együtt, még ha kegyetlen is. Néha annak kell lennie valakinek. Ő nem szörnyeteg, a háború kegyetlensége magával hoz rengeteg olyan dolgot, ami egyszerűen muszáj meglépni valakinek.

Peetáról sem feledkeztem meg, róla azért nem írnok semmit, mert akárhogy is csűrném, csak spoiler lenne.

A könyv legnagyobb erőssége, és Suzanne Collinsé is, hogy tud hatással lenni. Nem csak úgy ímmel ámmal, hanem konkrétan odavág a falhoz, kipasszírozza a szart lelket az utolsó cseppig, aztán szépen lassan – már egyedül- hagy lecsúszni. Azért valljuk be a sztorit ha lecsupaszítom nem marad semmi nagy durranás (főleg az utolsó részre), de egy 17 éves lányon keresztül életre kel az egész, nem szirupos, nem szépít, nem idealizál, de annál jobban kegyetlen, reális, keserédes.

Az epilógussal sokak szerint feloldott egy keveset az írónő a feszültségből, csillantott egy kis reményt. Valószínűleg én vagyok túl twisted de engem rendkívül elszomorított ez a rész. Amúgy is utálom az ilyen epilógusokat.

Mivel már majdnem itt az év vége, készítettem magamban egy kis számadást, és azt hiszem nálam az év könyve/könyvei az Éhezők Viadala sorozat volt.

Olvassátok, borzadjatok el, bőgjetek, imádjátok!

5**/5