Ally Condie - Matched - Egymáshoz rendelve

Katamanó tukmálta rám adta kölcsön a könyvet, kifejezetten ajánlotta nekem, mert disztópiás, és neki nagyon tetszett. A molyon is igazi hype alakult ki a történet körül, ezért akarva akaratlanul is a legkukacoskodóbb szememmel olvastam a könyvet. Itt következik az igazság pillanata, avagy a verdikt.

A könyv különlegességét a Társadalom felépítése adja. Valahol a jövőben járunk, a helyszín lehetne egy messzi messzi galaxisban , de akár a Földön is.

Képzeljük el, hogy a világunkat minden szinten a Hivatalnokok irányítják és szabályozzák. Minden előre és szigorúan elrendeltetett,  születésünktől a halálunk napjáig. Megmondják mit együnk, mit viseljünk, hogyan lazítsunk, mit sportoljunk, hol dolgozunk, kivel kössük össze az életünket. A legkisebb szabálysértésekért, mint például az utcán futkározásért beidézhetnek, és akkor jól megnézhetjük magunkat. Na, eléggé elborzadtál?Utálnád az egészet?Lázadnál?Naná! De van akinek ebben a világban kell élnie, nincs hiszti, nincs mese.

Cassia Reyes 17 éves, és párválasztó bankettjére készül. Ez úgy néz ki, hogy csinibe vágja magát, elmegy a Városházára, a gép kisorsolja számára a tökéletes párt, 4 évig ismerkednek, házasságot kötnek, szül 2 gyereket, boldogan élnek amíg 80 évesen meg nem halnak, aztán jónapot. Ez lenne a hibátlan életút. A furcsaság ott kezdődik, hogy Cassia számára legjobb barátját Xandert sorsolják ki, ami nem rendszerellenes, ám ritka, mint a fehér holló. Mindenki kap a Párjáról egy mikro kártyát, a hiba akkor kerül a gépezetbe, amikor a kártya szerint nem Xander a lány Párja, hanem egy szintén ismerős fiú, Ky. Itt jönnek a gondok. Ky megtűrt státuszban van, nem lehet Párja, de Cassia fülébe beleültették a  bogarat, így észrevétlenül elkezd vonzódni a sráchoz.

Cassia műtárgya

Ky műtárgya

Az első 150 oldaltól nagyon ideges voltam. Nem azért, mert a lefestett disztópikus társadalomkép kimondhatatlanul taszított, hanem mert a benne élő emberek szeretik és teljesen meg vannak elégedve helyzetükkel, nem hogy a lázadás, de az elégedetlenség legkisebb szikrája sem lobbant fel bennük. Folyamatosan csak puffogtam magamban, hogy ezek nem is emberek bahha meg, csak kiszuperált biorobotok. Ezen nem sokat segített, hogy főhősnőnk sem egy lángész. Cassia szoros kapcsolatban van a nagyapjával, aki sajnos lassan 80. születésnapjához ér, így a kiszabott ideje lejár. A nagyapa rendkívül szimpatikus volt nekem, gondolkodó lény, aki nem hódolt be a rendszernek. Unokájára hagy egy antik púdertartót, így Cassiának lesz egy műtárgya. Utolsó találkozásukkor az öreg megpróbálja felnyitni unokája szemét, több kevesebb sikerrel is jár, de úgy vélem, hogy a kapott információnak nem tudja felmérni rendesen a jelentőségét (kezdetben). Lehet látni, hogy soha nem kellett gondolkodnia Cassiának, nem tanították meg rá, a Hivatalnokoknak nem állt érdekében a gondolkozásra ösztönzés, de ettől még nem kedveltem jobban a lányt.

Akkor kezdtem el igazán élvezni a regényt, amikor Cassia kapcsolata elkezdett alakulni Ky-al, na nem azért mert ki vagyok éhezve a romantikára, hanem mert a srác tipikusan az az érdekes, titokzatos figura, aki képes hozzáadni a fűszert a kissé sótlan elegyhez. Lehelet finoman indul kettőjük dolga, hónapokon keresztül hegyet másznak, beszélgetnek, Ky tud írni, a betűkre tanítgatja Cassiát, megosztja vele hánytatott múltját, cserébe a lány is elárul tiltott dolgokat neki. A másik pozitívum, hogy az események hatására kezd kinyílni végre Cassia csipája, így kezdtem kibékülni vele.

Vannak következetlenségek a könyvben (MIckey Mouse faktooor), például nincsenek klasszikus íróeszközök a világban, de Ky mégis ír valamivel a szalvétákra. Nincsenek boltok, üzletek, fizetőeszközök, de mégis említést tesz egy üzletről ahol elfelejtettem már mit lehetett régen kapni (Valaki kisegítene?nem találom ezt a részt, hiába keresem). Fura, hogy az ételeket személyre szólóan kapják meg amolyan kapcs.ford. köbüki módon, de vannak éttermek, ahol nem főznek,csak oda lehet kéretni az ételt. Nem értettem, hogy miért kell a fontos apróságokat megsemmisíteni, amikor el is lehetett volna rejteni. Elvileg ebben a világban mindenki egyenlő, egyformán jó körülményeket biztosítanak a népnek, ám mégis versengnek a jobb állásokért, a magasabb pozíciókért.  Akkor hogy is van ez? Mindenki egyenlő, de vannak egyenlőbbek?:) Sok ilyesféle apróság volt,ami a szemöldökmozgásomat fokozta.

Alapvetően ez egy lassú folyású történet, ami részemről oké volt. Amit kifejezetten éreztem rajta, hogy az írónőnek volt egy klassz ötlete, de aztán már nem volt elég okos és fantáziadús ahhoz, hogy igazán ütősen kidolgozza. Mert az alapötletben ott van a potencia – ha úgy tetszik az X-faktor, haha – de sokkal jobban rá kellett volna feküdni a társadalomra, összeesküvés elméletet gyártani,csűrni csavarni a szálakat, és hanyagolni ezt a vérszegény szerelmi háromszög dolgot, még akkor is ha YA könyvről van szó.

Ám mégis tetszett annyira, hogy várjam a második részt. Mert ugye ez is egy trilógia, mintha az írók keze letörne, ha háromnál kevesebb részben fejtenének ki egy sztorit…

Szóval megelőlegezek egy 4-est a Matched-nek, a jövőbeni jobb teljesítmény reményében, mert sok hibája ellenére valamiért mégiscsak szerettem.

5/4