Vallomás: ezt a könyvet csak azért vettem meg, mert fillérekbe került. Gondoltam, ha másnak nem is, majd gyújtósnak jó lesz. Igazából, ez egy nagyon jó önigazolás volt a gyűjtögető kis lelkemnek, hogy érdemes mindenféle – akár érdektelennek tűnő- könyveket is behörcsögösködni, mert kedvencek lapulhatnak a kirakodóvásár utolsó roskadozó bódéjában is!
Disztópikus társadalom képe tárul elénk: Észak-Amerika területén totális nyomor és elnyomás alatt élnek 12 elszigetelt körzet lakói, felettük hatalmaskodik a Kapitólium. 74 évvel ezelőtt a körzetek fellázadtak elnyomójuk ellen, sajnos kudarcot vallottak, büntetésük azóta is minden évben: az Éhezők Viadala. Tizenkét lány és tizenkét fiú – körzetenként egy pár- abban a „megtiszteltetésben” részesül, hogy megküzdhetnek egymással utolsó vérükig. A játékszabály nagyon egyszerű: ölsz vagy megölnek, csak egy maradhat életben. Tisztára mint a Hegylakóban, csak itt élőben nézheti Panem egész lakossága a showt.
A tizenkettedik körzetben találkozunk Katniss-szal, aki önként jelentkezőként kerül a Viadalba, mert nem hagyhatta alig 12 éves húgát a biztos halálba menetelni. A lánynak nem ismeretlen a túlélésért folytatott harc, mióta apja meghalt, minden nap azért kockáztatja az életét orvvadászként, hogy legyen mit enni a családjának.
A viadalon Katniss párja Peeta lesz, egy erős 17 éves srác, aki szinte nulla tapasztalattal rendelkezik gyilkolás téren (tegye fel a kezét, akinek több van…). Mentoruk az egyetlen korábbi győztes a 12. körzetből, egy Haymitch nevű folyamatos alkohol mámorban úszó fickó, elvileg neki kellene segíteni a srácoknak, már ha sikerülne eszméletnél maradnia. Szóval nem sok jót tartogat a jövő Katnissék számára, annyi szerencséjük van csupán, hogy briliáns sztájlisztot kapnak Cinna személyében, akinek emlékezetes jelmezekkel, és egy kis trükkel sikerül felhívnia a támogatók figyelmét a tizenkettedik körzet játékosaira, talán megkönnyítve így valamelyikük túlélését.
Ha túl tudunk lendülni azon az eszement baromságon, hogy egy társadalom a legnagyobb kincseit, a jövő reménységeit, a gyerekeket küldi mészárszékre minden évben, akkor tetszeni fog a könyv. Én azért elég nagy agymenésnek tartom ezt az alapkoncepciót - hallja Mrs Collins? Persze bejött az írónőnek a dolog, hiszen kíméletlenül sokkol az első pillanattól kezdve, magától érthetődő természetességgel tolja az arcomba a brutális tényeket, és dobjatok meg egy zsák unlike-al, de nekem nagyon bejön a dolog (Gondolom másoknak is, mert készül az első részből a film, 2012 márciusában lesz a premier).
Katniss nagyon szimpi, kidolgozott karakter: szívós, okos, vannak elvei és éppen olyan tökéletlen, mint a legtöbb földi halandó. Jól tudtam vele végig azonosulni, ami már csak azért is vicces, mert ha belegondolok, én már a tizenkettedik körzetben megdögöltem volna egy hét alatt…mert se térerő, se kaja, se kindli – nem Tittinek való vidék.
A könyvnek végig sötét a hangulata, de szerencsére ez nem párosul melankóliával, a remény aranyszárnyú fecsegő poszátája nem hagy minket sűrűn búsulni, inkább az idegeinket terheli meg sok-sok izgalommal. Katnissról beszélek még mindig különben. Aki akarva akaratlanul is reményt ad a panemieknek a nagy vadászat közben, amivel nem is sejti mekkora bajt hoz magára.
Nem szoktam számokkal értékelni egy könyvet, de ha tenném, akkor azt mondanám, hogy az Éhezők Viadala kirobbant a skálámról, egy szokatlanul magas pontszámot követelve!
Update: időközben mégis rájöttem, hogy pontozni jó!
5/5**
0 megjegyzés:
Post a Comment