Stacey O'Brien - Wesley, kedvesem

 Stacey O’Brien egy biológus-lány, aki a Caltech kutatóintézetben dolgozik. ’85-ben hozzá kerül örökbe – szárnyideg rendellenesség miatt- egy pár napos gyöngybagoly fióka, 19 boldog évet töltenek egymás mellett, a majdnem két évtizedig tartó kapcsolatuk mérföldköveit sűríti egybe a történet.

Nagyon sok nehézséggel jár felnevelni és együtt élni egy vadállattal, olyan dolgokat tett meg nap mint nap a baglyáért Stacey, amitől a legtöbben sikítva fordulnánk sarkon és futnánk mint Forest… Mint megtudtam, egy gyöngybagoly csak egereket ehet, erre van berendezkedve az emésztő rendszere, ezeket a cinciket be is kell szerezni, ami hagyján, mert le is kell ölni őket, napjában legalább négyet...
Az írónő rajongását mutatja, hogy még a bagolyköpeteket is eltette emlékbe, rengeteg áldozatot hozott Wesley-ért, teljesen berendezkedett a bagolymódira, valamilyen szinten alárendelte magát az állatnak, amiért viszont csodálom, hogy mindezt boldogan és zokszó nélkül tette. Én magam is imádom az állatokat, 6 éves korom óta van kutyánk otthon, de nem vagyok biztos benne, hogy képes lettem volna végigcsinálni amit Stacey az első egy évben. A másik oldalon persze rengeteget kapott Wesleytől érzelmileg, átsegítette olyan nehézségeken, amik az életét mentették meg, valamint játékos, jókedvű, mindig bohókás természetével nagyon jó társa volt.

Aminek külön örültem, hogy nem egy nyáltól csöpögő leírás a könyv, hanem tele van hasznos ismeretterjesztő információkkal, nem csak baglyokról. Általában ír a biológusokról, mint furcsa szerzetekről, mesél a családjáról is. Nagyon jól van megszerkesztve a könyv, egy percig nem unalmas, és végig témánál marad, holott az írónő élete is épp elég érdekes lenne ahhoz, hogy a középpontba kerüljön. Nagyon tetszettek a képek Wesleyről, még közelebb hozta a történetet a szívemhez. Sokat mosolyogtam olvasás közben és néha pityeregtem is. Utóbbi oka, hogy sok szép és fájdalmas emlékeket idézett fel bennem a történet(írás közben rápillantottam Anett kutya fotójára az asztalomon, könnybe is lábadt a szemem egyből). És akkor itt el is érkeztünk oda, hogy kinek is ajánlanám a könyvet. Egyrészt azoknak természetesen, akik bolondulnak az állatokért, fogékonyak a biológia tudományára, és bármilyen morbidul is hangzik, de neveltek fel és veszítettek már el kutyát, macskát, tigrist, gilisztát, akármit. Szerintem csak az tudja megérteni az írónőt, aki már szeretett nagyon-nagyon egy állatot.

Amint utána néztem, egész kis Wesley kultusz alakult ki a neten a könyv megjelenése óta. Stacey 2008-tól írja a blogját jelenleg is, sok háttérinfóval szolgál itt: wesleytheowl.blogspot.com. A könyvnek van saját honlapja is (www.wesleytheowl.com), ahol édes kis baglyos apróságokat is lehet venni a Wesley store-ban, lehet kísértésbe esem…