Ez a regény az Éjangyal Trilógia második része, nagyon sok poént le fogok lőni az első részre való tekintettel, magyarul Árnyak útján SPOILER veszély ON!
Előre leszögezném, hogy ez a legjobb könyv amit idén olvastam (igen, Katamanó, még a Shadowfever-t is veri egy fél hanggal). Ezt onnan lehet tudni, hogy végig bizsereg bennem valami olvasás közben.
Kylar, Elene és Uly sikeresen elmenekül Cenariaból. A terv az, hogy letelepednek, összeházasodnak, fűvész boltot nyitnak- mint tisztes átlagpolgárok- és boldogan élnek amíg meg nem halnak. Szerencsére semmi sem a tervnek megfelelően történik, mert akkor ez egy rövid könyv lenne. Kylar békét akar találni a szerelemben, hátrahagyni mindent, ami az egykori Mestergyilkos volt. Igyekezete ellenére megkísérti őt a múlt szele: megtudja Logan életben van, és csak ő mentheti meg. Szegény ember gyomorforgató dolgokon megy keresztül ,aminek normál esetben a 10%-át túlélni is csoda. Viszont ha Gyre Király él, akkor Cenaria-nak is van egy cseppnyi esélye Khalidor és Garoth Uursul Istenkirály ellen.
Weeks-nek vannak új érdekes karakterei, mint például Ariele Nővér, a Rend tagja, és még sokan mások apróbb jelentőséggel. Számos szálon folyik a cselekmény, ott van először is Mama K a „lányaival” és Agon Brent tábornokkal, aztán Dorian és Solon akik kettéválnak Feirrel, a főgonosz Istenkirály a Vürdermeister-jeivel, Elene a saját útját járja Ariele Nővér és Uly után, Logan a Pokol Segglyukában, és végül Kylar, aki egyre erősebb és erősebb lesz. Ami a legmeglepőbb volt számomra, hogy Vi (ugye emlékszünk rá? Ő Hu Gibbet tanítványa, aki megpróbálja megölni Kylart az első részben) előlép a sötétből, főszereplővé növekszik és ezzel megfűszerezi az egész regényt. Azt mondanám, hogy a könyv három támpillérje Logan, Vi és Kayler, közös bennük, hogy mindannyian olyan szituációkba kerülnek, ahol keményen szembe kell nézni nem csak a külső fenyegetésekkel, de saját magukkal is. Meg kell találniuk és elfogadni azt az embert, akivé váltak. Az ő személyes útjukat és sorsukat követhetjük,miközben a fent említett többiek inkább a cselekmény mesélés eszközei.
A regénynek sötét a hangulata, tele van horrorral, kegyetlenséggel és erőszakkal, Weeks-nek érdekes gyerekkora lehetett, mert néha iszonytatóan beteg dolgokról ír, amik fogalmam sincs, hogy jutottak eszébe. Emiatt lehet, hogy sokaknak „too much” lesz a könyv, de én imádtam, már most elkezdeném az újraolvasást.
A történetből nem maradhat ki egy epikus méretű brutális csata, a könyv végén egy akkora jóféle függővéget kapunk, hogy nem hiszem kibírom a várakozást decemberig, akkor jelenik meg a befejező rész Az árnyakon túl címmel. Tuti biztos csemege lesz, még azt is megkockáztatnám halkan, hogy fantasy klasszikus született.
0 megjegyzés:
Post a Comment