Sunday, October 27, 2013

Shannon Messenger-Vihar szeli ketté

Nagyon zabos vagyok erre a könyvre, ezért  most szólok, hogy egy indulatos bejegyzés következik.

A történetet úgy tudnám összegezni, hogy van a fiú, aki 7 éves korában túlél egy tornádót, elárvul, és nem is emlékszik a szüleire, vagy a tornádó előtti életére. Aztán egy szép napon, egy újabb szabotált randi után a srác elé áll egy dögös (nagyon dögös!figyelem, ez a fő ismérve, ezért jegyezzük meg már az elején) csaj, és elmondja neki a tuti.
Vane Weston nem ember. Légelementál, vagy ha úgy tetszik szilf. Képes parancsolni a szeleknek, és velük együtt szállni.
Vane Weston az utolsó nyugati, az utolsó élő tagja fajtájának.
Vane Weston a kiválasztott. Nem csak meg kell mentenie a szilfeket a jelenleg uralkodó zsarnoktól, de ha sikerrel jár, akkor király lesz, és vezető.
*meh, milyen eredeti....*



A dögös csajnak van neve is: Audra. Ő Vane őrzője, 10 évvel ezelőtt rendelte ki az Orkánosztag a srác mellé. Vigyáznia kell rá, és elérnie, hogy összehangolódjon a szelekkel, megtanulja a nyelvüket, és felkészüljön a rájuk váró harcra. Ám idő előtt Audra bepánikol, megidéz egy északi szelet, mellyel felfedi pozíciójukat a gonosz, zsarnok Raiden előtt, így a viharhozók egyből elindulnak megölni őket. Nincs más hátra mint előre, fel kell fednie magát Audrának Vane előtt, és 8 nap alatt über profi szilf harcossá edzeni az amúgy lusta és nyafogós kölyköt.
Na, ezután megkezdődik a kiképzés, és ezek szépen pár nap alatt egymásba bolondulnak.

Bajban vagyok igazából, hogy most spoilereztem-e vagy sem. Mert alapvetően ez csak egy kis ízelítő, ennyit ír le a fülszöveg is, csakhogy ebben a könyvben nincsen ennél több.
Olyan rengeteg helyen bele tudok kötni a sztoriba, hogy hirtelen azt sem tudom hol kezdjem. Az újszerű és jó alapötletek kívül nem volt más ami tetszett volna. De egy jó ötlet semmit sem ér, ha nem sikerül kidolgozni, csak egy el nem kapott lehetőség marad.
Iszonyú kidolgozatlan az egész, vagy mondjam inkább, hogy egyszerű? A teória szerint a négy égtájnak megfelelő szelek léteznek, így szilfek is. A szelek jellemzése kimerül pár jelzőben, például a keletiek csalafinták, a nyugatiak békések, a déliek lágyak és csábítóak, az északiak erőszakosak (csak úgy mondom, hogy ettől még a földrajz érettségi tételekből is többet tudhatunk meg a szélről és tulajdonságairól). Annyira klassz lett volna, ha sikerül egy ütős mitológiát a légelementálok alá tolni, de ez nem jött össze.

Ettől még mindig lehetne ez egy klassz kis könyv, ha tudom szeretni a karaktereket. Sejthető, hogy itt sem ért el átütő sikert, vagy ha már itt tartunk bármekkora sikert, a Vihar szeli ketté.
 A könyv váltott nézőpontokon keresztül mesél, az egyik elbeszélő Audra, a másik - meglepetés - Vane. A lány a kisebb rossz. Alapjában véve marha nagy bűntudattól fulladozva éli meg mindennapjait, magát hibáztatja a 10 évvel ezelőtt történtek miatt. Szerintem ez akkora műmájerség. Ki az, aki 7 évesen véletlenül csinál valamit, ami  balul sül el(oké hogy durván balul), de aztán folyamatosan rágja és bünteti magát?
Audra az utóbbi 10 évben magára volt utalva, Vane házának közelében lévő romépületben él, azaz pontosabban másfél fal és egy fél tető alatt, ágyát pálmalevelek képezik. A lány nem vett magához táplálékot 10 éve, ami igen fájdalmas számára, de csak így maradhat elég erős ahhoz, hogy felvegye légies alakját. Ha táplálkozik, akár egy korty vizet is megiszik, akkor csak földi alakját használhatja, ami alapvetően gyengébb a másiknál.
Nem tudtam a fejemet köré tekerni, hogy is van ez. Milyen szervezete van a szilfeknek, ami vágyik az étel után, fel tudja dolgozni, de legyengíti őket? Amúgy Audra a szélből nyer ki valamiféle energiát, akkor az olyan mint a kaja? Mely receptorai dolgozzák fel a szelet? Akkor a rendes kaja minek számít? Nem mellesleg ha 10 évig nem evett/ivott, akkor mivel tartotta karban a belső szerveit? Vagy mi biztosította a vérkeringést?Nem száradt ki? Végig azon filóztam, hogy nem nőttek össze a belei ?:D (persze erre jött a rossz poén, hogy hát dehogy is, hiszen átjárták a szelek :D)
Na szóval itt a biológia és fiziológia nagyon félrement, vagy éppen teljes mértékben lehetséges ez mind így egyszerre, csak nem kapunk rá semmiféle értelmes magyarázatot. Vagy velem van valami gond, hogy bennem felmerültek ezek a gondolatok? Tpk az írónőnek kellett egy indok, amivel Audrát az emberi alakjában tartja, és ezt a marhaságot sikerült neki összehozni, és sajnos nem ment neki a biosz.
Amúgy Audra egy ilyen tipikus női karakter, aki kívülről nagyon keménynek, magabiztosnak mutatja magát, belülről viszont tele van kétellyel, bizonytalansággal, önváddal, meg hasonlókkal. Az is vicces, hogy az önostorozás szoros copfban és időjárásnak nem megfelelő öltözködésben vetül ki. Mintha bárkit is érdekelne, hogy húzza a fejét a hajfonata, vagy hogy rárohad az Orkánosztag egyen-kabátja az 50 fokban. Nos kérem, ha neki ettől enyhül a bűntudata, akkor csinálja, az emberi (légelementál-i) hülyeségtől senkit sem lehet megmenteni, de könyörgöm, akkor ne nyafogjon emiatt, és ne kelljen nekem minden tizedik oldalon ezt a műmájer sajnálkozás olvasni.
És mindezek ellenére, még mindig Audra a szimpatikusabb karakter.

Vane Weston. A híre megelőzte az embert, sok szépet és jót hallottam felőle, olyanokat is, ami felér egy istenkáromlással, ezt inkább le sem írom ide. Szóval a sok méltatás után eléggé pupilláztam, hogy most akkor ki is ez a lusta,nyafogós, idegesítő, antipatikus gyerek. Rászakadt az ég a srácra, kifordították a világát, és ő nem tud másra gondolni, mint hogy vegye le Audra a hülye dzsekijét, meg hogy milyen dögös a csaj, ja, és a szilf csaj iszonyú dögös, említettem már?
Alapvetően a legnagyobb probléma az volt, hogy az írónő azt gondolta, bele tud bújni egy 17 éves srác bundájába. Epic fail. Szerintem ez a nő még életében nem látott közelről pasit. Vane-nek rendkívül lányos a gondolkodásmódja,  annyit kellett forgatnom a szemeimet néha, hogy majdnem kiugrottak a helyükről.
Amúgy Vane-nek olyan a hasizma mint Ryan Josling-nek, de ő nem tesz érte semmit, csak döglik és zsíros kajákat burkol. Ezt így egyszerre nem értem, hogy gondolta ki Messenger, mint ahogy azt sem, hogy Vane rendkívül erős, annak ellenére, hogy annyit eszik mint egy ló (ugye Audra ugyan ettől piszkosul legyengül). Egyén iránt értem én,  így lehetett végtelen hosszú oldalakat kitölteni ételekkel, kajálással, mert ez olyan érdekes téma, nem csak előreviszi a cselekményt, de a karaktereket is árnyalja.
Vane rendkívül gyorsan bizalmába fogadja Aurát, a legkisebb kétsége sincs a lány felől, mert  10 éve látja álmaiban ezt a nőt, és azóta vonzódik hozzá, megőrül tőle, de legfőképpen azt imádja, hogy ilyen dögös.

A kémia nem igazán működött nálam Audra és Vane között, az első perctől lehetett tudni, hogy odavannak egymásért, persze a lány egy nyomós (szerintem amúgy über hülye) az egész szilf társadalmat érintő ok miatt sokáig ellenáll, hogy aztán a végén sutba dobja az egészet. Nagyon következetes és céltudatos:D
Audra ilyen anti romantikus hősnő, annyira karót nyelt, hogy nála már egy fél mosoly is heves flörtnek számít. Őszintén szólva Vane sem egy nagy Don Juan, legalábbis engem nem vett le a lábamról. Hm, végül is azt nem kétlem, hogy egymásnak teremtették őket:P

És még mindig nincs vége az elégedetlenkedő szavaknak. Ugyanis, szinte nincs szereplő a két fent említetten kívül, Vane nevelő szülei, és egy haverja megjelenik ugyan, de papírmasé szerűek maradtak, teljesen élettelen bábuk, mintha nem is lenne itt szükség segítőkre, mert remek párocskánk elviszi a hátán a sztorit (nem!). Aztán itt van még Audra anyja, akinek a karaktere egyszerűen teljesen hihetetlen, komplett feketeség, egy cseppnyi szín, vagy legalább a szürke nyúlfarknyi árnyalata (Hellooo Mr.Grey ;)), annyi sincs benne. Gonosz, kegyetlen, érzéketlen nő, aki ellökte magától egyetlen lányát.
Aztán a félelmetes és sokat emlegetett gonosz - Raiden - meg sem jelenik a könyvben, ugyan minek is, tiszta felesleges.
A szifeknek és az Orkánosztagnak Vane az utolsó reménysége, de mégis, amikor erősítésre lenne szükségük, hogy ne csak a ketten álljanak ki a gyilkos és hatalmas viharhozók ellen, akkor a kutya sem jön, mert nem érnek rá. LOL. Mintha létezne annál fontosabb, mint megmenteni a lényt, aki egy egész faj túlélését biztosíthatja...
Ah, basszus, már én unom írni, ezt a rengeteg hibát, blődséget és agybajt. 
Kiadtak megint egy könyvet 432 oldalban, amiben erős jóindulattal 3-4 fejezetre való történés szorult, csináltak hozzá egy szemet gyönyörködtető borítót, aztán az olyan hülyék, mint én, megveszem jó pénzért, az üzlet megköttetett, a lényeg megtörtént. 
Hányszor megfogadtam, hogy nem olvasok többet young adult könyveket, de ennek olyan ígéretes volt a fülszövege, és rengeteg jó kritikát kapott. És mégis, nem olvastam idén ennél érdektelenebb, satnyább és unalmasabb szerelmi történetet. Tiszta szerencse, hogy közeleg a tél, és a gyújtósra mindig szükség van...

2/5

Kiadó: Merit, 2013
Oldal: 432
Eredeti cím: Let the sky fall






8 megjegyzés:

  1. Jaj, de jó, hogy én úgy gondoltam, nem sürgős... így már nem is érdekel... amúgy én is bedőltem a borító-fülszöveg párosnak.:(

    ReplyDelete
    Replies
    1. Ha mégis olvasnád, akkor inkább kölcsönadom, meg ne vedd, de tényleg nem ajánlom. Persze előfordulhat, hogy nem vált ki belőled ekkora ellenállást, ám akkor is csak egy közepesen kidolgozatlan ya szenvelgés marad.
      Vagy velem van a baj, nem tudom, mert szinte mindenkinek tetszett eddig, és én kitágult pupillákkal állok a dolog előtt, egyszerűen nem tudom felfogni, hogy nem bosszantott fel mindenkit ez a blődli.

      Delete
  2. hát én annyit röhögtem ezen a poszton.:D kurva jó lett.
    és amúgy igazad van mindenben.
    de nekem amúgy tetszett.:D amikor olvastam, valahogy fel sem tűntek ezek a hibák, pedig tényleg. viszont így utólag már meg nem mondom neked, mit élveztem a könyvben,de sodort magával úgy a felétől. meg volt benne pár jó poén.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Na,akkor jó, nálad ez Twilight effektus ("tudom, hogy szar, de ettől még imádom").
      Persze nem tudom mivel tudott átverni, biztos azok a csalafinta keleti szelek:D

      Ja, még akartam írni a posztba, csak éjjel már elfelejtettem. Hogy volt az, hogy Audra egyből őrző lehetett és kvázi egy kislányt kiraktak a prérire minden nélkül hogy vigyázzon a nagy reménységre?
      Meg az is zavart engem h Audra nem tisztálkodik, végig annak szurkoltam, hogy ha már a kabátban rohad, akkor menjen el Vane-el zuhanyozni, meg mosson fogat:D

      Delete
    2. én úgy emlékszem, ez volt az önként vállalt büntetése, meg talán az anyja is szorgalmazta, hogy ha már elbaszta, akkor vigyázzon Vane-re. meg ők úgy gondolták, az emberek közt biztonságban van, és Audra jelenléte csak jelképes. meg tényleg, nem egészen tiszta, hogy kinek milyen kiképzés kell, hogy betöltse a posztot, ez valahogy elmaradt. vagy ezzel születnek? se az meg túl egyszerű.
      na igen, ez a fürdésmentes lét engem is kicsit meghökkentett, de lehet, hogy lefújja róla a szél a koszt meg a bűzt.
      hát igen, több sebtől vérzik, de az én agyam ezt úgy dolgozza fel, hogy biztos fürdenek, csak ez annyira evidens, hogy nem kell leírni.:D

      Delete
  3. Titti, baszki :D hát könnyesre röhögtem magam ezen a poszton! Ott szakadt el teljesen a tartásom, hogy átjárják a szelek XD
    Biosz, egyes, leülhetsz! ezektől én is hülyét kapok. Úgy érzem nem kell elolvasnom ezt a könyvet, köszi! :) Imádom ezeket a gifeket, és a legjobb, hogy a kezdő gif, Britney most ott villog a blogomon a linklistában...:D :D

    ReplyDelete
  4. Megnéztem, tényleg ott villog nálad Pupi, nagyon jóó:)

    ReplyDelete

 

Olvastár Template by Ipietoon Cute Blog Design and Bukit Gambang