Saturday, February 02, 2013

Januári zsákmány

Más talán szolidnak mondaná a januárban zsákmányolt hét darab könyvemet, de nálam ez soknak számít, én szépen elvagyok a havi 1-2 darabbal, de a nulla sem szokatlan. Hétből négyet már olvastam, a Vámpírok múzsájáról illetve a Hollófiúkról már a véleményemet is közkincsé tettem. A két césben nem kellet csalódnom, a Cinder egy tündéri kiborg mese, Calderonba pedig beleestem mint vak tengerimalac az almába.




Az Incarceron egy remek beszerzés molyról a feles Changeless-emért cserébe. Itt szerintem mindenki jól járt.
A Körre és a Bölcs ember félelmére mielőbb sort szeretnék keríteni, nagyon várom mindkettőt.

Hogy ne cifet cafat papírokra kelljen a jegyzeteimet írogatnom, amik rendre elvesznek, ezért vettem egy cuki kis piros füzetecskét a Tecskóban. A kedves pénztáros dolgozó fáradt volt és lusta, így 700 Ft helyett sikerült csak 360 Ft-ot fizetnem érte, mivel valami gond volt a vonalkóddal, de a csajszi felajánlotta, hogy lehúz helyette mást, én meg kegyesen beleegyeztem:) Amúgy óborzalom milyen drágák az ilyesmi kis noteszek, az a hülye aki megveszi (például én!), hiszen 70 Ft-os kockás füzet is éppen annyira megfelelne, nem? Nem! :) 

A legnagyobb jóság, a múltheti Ikea járat során realizálódott, ugyanis kaptam egy új könyvespolcot a nappaliba:) Ugyan 45-50 könyvnél több nem fér rá, és el sem bírna többet, de így szeparáltan tudom tartani az olvasásra váró könyveimet. Mindig is vágytam egy ilyen elkülönítőre, de nevezhetném józanítónak is. Ha szanaszét hevernek ezek a könyvek, akkor nem is feltűnő, hogy egy évre elegendő adag könyvem leledzik itthon, tehát nem indokolt az eszeveszett könyv felhalmozás. Persze nincs a lakásban fellelhető összes olvasatlan kötet ezen a polcon (szép is lenne), csak azok, amelyeket szándékomban áll elolvasni idén...Kíváncsi vagyok megüresedik-e Decemberre, vagy roskadozik majd...(igazából bármelyik jó).




4 megjegyzés:

  1. Vajon mennyi az esélye, hogy a kép bal felső részén látható növény az olvasásnak esett áldozatul? Avagy volt az locsolva de nembírta?

    ReplyDelete
    Replies
    1. Azt konkrétan túllocsoltam:PP
      A növények abszolút hálátlan kis dögök, tudd meg:P

      Delete
  2. A notesz egyáltalán nem volt drága, mi ennél kicsit drágábban szoktuk venni. :D:D A polcot viszont irigylem nekünk se ártana. :D

    ReplyDelete
    Replies
    1. Ez nem, így meg főleg nem:) De nézegetés közben találtam pár apróságot 2-3 ropiért, előtte neten kerestem, párnak az árától elgurult a gyógyszerem:)Persze azok nagyon szépek voltak.

      Delete

 

Olvastár Template by Ipietoon Cute Blog Design and Bukit Gambang