Monday, February 11, 2013

Erin Morgenstern - Éjszakai Cirkusz

 Ez a könyv egyszerűen nem tudja kivárni a sorát, pedig itt kérem mindennek megvan (meg lenne) a rendje. Befurakodik a gondolataimba, és nem hagy aludni, és igazán nem lesz szimpatikusabb nekem attól, hogy vasárnap éjjel egyig vergődök miatta, holott hétfőn kelnem kell. Gyenge vagyok és engedek ennek a cirkusznak, legalább lemegy róla a gond.

Először is tudni kell, hogy az általánosan semleges a kapcsolatom a cirkuszokkal, nem rajongok értük, és nem is viszolygok. Gyerekkoromban minden évben megvolt a Cirkusz-Állatkert-Vidámpark szentháromság, melyet a felsorolás szerinti emelkedő sorrendben kedveltem. Ezen kívül volt szerencsém pár vidéki társulatot megnézni, lehetett ücsörögni, nézelődni, kaptam perecet, nyalókát, kihisztiztem egy héliumos lufit, elment vele a délután.


Másodszor, és már szorosan a könyvhöz kapcsolódóan, én teljesen másra számítottam mint amit kaptam. A fülszöveg teljes átverés és igencsak spoileres. Egy mágiával és cirkuszi körítéssel átitatott szépséges szerelmi történetre vágytam, ezért emeltem le a polcról az Éjszakai Cirkuszt, és hogy mit kaptam, az még mindig nem kristályosodott ki a fejecskémben, de hogy nem egy szép romantikus kedves történetet, az biztos.

Padva Tánti
Adott két mágus - Mr. A.H. és Hector Bowan alias Prospero - akik magukhoz vesznek egy-egy kiskorú tanítványt, míg előbbi egy árvaházban rátalál Marcora, addig utóbbi a saját lányát, Celiát okítja.
Egyezséget kötnek sokadjára, védenceik, ha eljön az idő, mágikus párviadal résztvevői lesznek, ahol összecsap majd a kétféle "iskola", ám a szabályokat illetően meglehetős sötétségben tartják a fiatalokat, még azt sem tudják ki az ellenfél. Egy biztos, a helyszín, mely az Éjszakai Cirkusz lesz.
A Cirkusz világi megteremtői egy londoni színháztulajdonos, Chandresh, és különleges barátai. Madam Padva, aki a ruhák tervezéséhez ért, és páratlan a szépérzéke, a Burgess nővérek, ötletgyárosok és ízlésrendőrség, Mr. Barris az építész (mert mindig kell egy műszaki a csapatba!) és Mr. A.H., nos a fedősztoris szerepére nem sikerült rájönnöm, egyéb iránt nyilvánvaló, miért sündörög a környéken.
Ők találják ki a koncepciót, a designt, szerződtetik a művészeket, persze semmi sem jöhetett volna létre Chandresh kiváló asszisztense nélkül, aki mindent kézben tart. Nah, ő Marco, a nélkülözhetetlen, aki majdnem szívinfarktust kap, amikor rájön, hogy éppen felvételiztette Celiat - ellenfelét - a cirkuszi illuzionista szerepére.
Nagy csinnadratta közepette elindul az Éjszakai Cirkusz, sötétedéskor tárja ki a kapuit, és hajnalban zárul be a móka. Az első éjjel megszületik odabent egy különleges ikerpár, Pixi és Dixi, erről a közönség persze mit sem sejt, a nagyérdemű rajong, és teljesen el van varázsolva...

A fent összefoglaltak körülbelül a könyv első 50%-át teszik ki, kínosan lassan halad a történet, rengeteg mellékes információval lát el minket az írónő, lehet erre azt mondani, hogy megalapozza a hangulatot, na de ennyire? A fejemben úgy élt az egész, mintha egy kurblis dobozban játszódnának az események, melyet lassított felvételként tárnak elém,  én sokszor sikítok, és gondolatban százszor próbálom megtekerni azt a bizonyos kurblit, hogy haladjunk már a fontosabb részekhez, történjen már valami. Mikor jön a szép szerelmes történet??

 A könyv folyamatosan ugrál az időben előre és hátra, amitől szintén a falra másztam, az elején egészen zavaros is volt, aztán megszoktam, a vége felé pedig egész ütős fegyvert varázsolt az írónő az idősíkokból. Mégis hátrányként jelentkezik az effajta elbeszélési mód, mert hiába telik el a történet folyamán 30 év, mégsem lehet az idő múlását érzékelni, és ettől eltűnik az egész mélysége.
Jó nekünk s cukormáz?És ami alatta van?
 Hogy szerelmi történet-e az Éjszakai Cirkusz? Inkább egy hamvában halt tragédiának mondanám. Mivel sokkal inkább maga a Cirkusz a főszereplő, és nem Marco és Celia, így nagyon nehéz volt átéreznem bármit is az ő szerelmükből. Már túlhaladtam a könyv felén, és még kósza vibrálás sem volt érezhető közöttük, hiszen szinte sosem találkoztak, sőt, nem is tudtak egymásról! Ugyan így nem tudtam közel engedni a karaktereket külön külön sem magamhoz, személytelenek voltak, elsikkadtak a Cirkusz mágikus világa mellett. És ez baj, lássuk be, amikor a főszereplőkhöz nem tud kapcsolódni az ember, az sosem jelent jót.
Na mindegy, ott tartottam, hogy egy ponton Celia és Marco egymásba szeretnek, és onnantól kezdve nem egymásra rálicitálva versengnek (azaz csodákat művelnek a Cirkuszban), hanem egymásért/egymásnak alkotnak olyan lebilincselő dolgokat mint a kívánságfa vagy a télikert. A fiatalok,- akik közben már nem is olyan fiatalok - hosszú éveket töltenek úgy, elvileg mély szerelemben, hogy semmiféle módon nem kommunikálnak, csak az apró csodákon keresztül, amit Celia átél nap mint nap, de pl Marco Londonban van mindeközben. Kicsit olyan az egész, mint amikor egy bilire rámondják, hogy lavór, bizonygatják ezerrel, hogy az-ott-egy-lavór-hát-nem-látod?? És akármennyire nézed, akkor is bili marad, hiába győzködnek. Ezt az elméletet simán rá lehet húzni Celia és Marco kapcsolatára, hiába van papírra vetve, hogy ők mennyire őrülten szerelmesek egymásba, ha ebből semmit nem lehet érzékelni.

Marco&Celia
 Még két nagyon fontos dolog zavart engem (aztán írok valami jót is a könyvről, mert egyébként nem rossz ám), az első és sokkalta megfoghatóbb az a mágia rendszere, avagy ennek teljes hiánya. A varázs-világ felépítése gyalázat a mágia rendszerekre nézve, nem elég, hogy legyilkolta az írónő, de még táncolt is a sírján. Egyrészt, hogy lehet az, hogy ennyire másféleképpen használja két mágus a képességeit. Egyikük csak magából merít, másikuk külső tárgyak által köti meg a mágiát, de hogy igazán hogyan csinálják és konkrétan mit, azt igencsak balladai homály fedi. Mintha megfeledkezett volna az írónő olyan alapvető dolgokról, még ha kitalációk is, hogy a varázslatnak energia kell, és ennek az energiának jönnie kell valahonnan, és táplálni is kell. Na most, itt évtizedeken keresztül tartanak fenn iszonyú bonyolult (legalábbis gondolom én, hogy az!) varázslatokat, látszólag minimális erőfeszítéssel. Éppen ezért, amiért komolytalan a  mágia rendszere, inkább szemfényvesztésnek vélem az egészet, és amikor erre rájöttem, akkor iszonyúan elkezdtem undorodni a könyvtől, egyébként is végig környékezett egy rossz érzés olvasás közben, de itt aztán kiteljesedett. Betgesnek, fullasztónak és lehangolónak éreztem. Mennyire értelmetlen minden, csupa szemfényvesztés! Értelmetlenség az értelmetlenségben! Első fokon mi a fenének évtizedeken keresztül illúziókkal szórakoztatni egymást, hazugság, álságos, semmi köze a valósághoz akármilyen káprázatos és csodálatos. Nincs célja, és a mágiának kell, hogy legyen célja!Legalább megmenteni a világot, vagy valami!

Második fokon a leundorított a könyvben a két tanító, ki tudja milyen idős mágusok, és valóban annyi a létezésül célja, hogy időről időre ezt a kegyetlen játékot űzzék a kiválasztottjaikkal. Miért? Nem fáradtak még bele?
Végig arra vágytam, hogy legyen vége a Cirkusznak, engedje el a dolgozóit, mielőtt mind megőrülnek, hagy jusson nekik egy szeletke a normális életből, amiben van igazság, és valóság, és nem kell minden éjjel ugyan azokat a buta trükköket csinálniuk. És annyira bosszantó, hogy ahány véleményt olvastam a könyvről, mindenki csak áradozott, a páratlan, és varászlatos Cirkuszról, mintha nincs is ennél jobb élet, mintha a csokiegér és egy csillagokkal teli labirintus kompenzálná ezt az egész borzalmat. Hogy nem veszi ezt észre senki rajtam kívül? Végig szorongó rossz érzést kelt a könyv, fojtott a hangulat, túlzottan titokzatoskodó. Ha egy borzalmat bevonunk cukormázzal, az nem válik édességgé! Mármint nem a könyv borzalmas, hanem a kialakult alaphelyzet, a kilátástalanság és a céltalanság.
Igazán felszabadító volt, amikor végre a végére értem a történetnek, örültem hogy vége, mert kiszabadultam a hatása alól. 
Pixi&Dixi
Egészen belehergeltem megint  magam, és csak remélem, hogy mindebből sikerül leszűrni, hogy a könyv erőssége valójában az, hogy érzelmeket tud kiváltani az olvasóból,ami nagy ritkaság.  Nem is emlékszem mikor hatott rám könyv ennyire, még ha nem is úgy ahogy a többségre. Mindig jó olyan könyvet olvasni, amelyik kiemelkedik a sokaságból, amire biztosan emlékezni fogok. 
Ráadásul még nem meséltem arról, amit viszont szerettem a történetben, Baley, Dixi és Pixi részeit, őket igazán megszerettem, inkább éreztem őket főszereplőknek, mert könnyű volt velük azonosulni. Igazán megérdemelnének egy külön könyvet ők így hárman:) A legeslegjobb rész az volt, amikor Dixi mesél egy történetet a titkok természetéről, mágiáról és a fáról, idézném, ha nem lenne túl hosszú, már azokért a sorokért megérte elolvasni az egész könyvet, nem számít az a sok dolog amivel felbosszantott.
Befőttesüvegnyi csoda
Aztán egy szót sem említettem  Herr Thissen-ről, az órásról, a cirkuszimádó Revour-ökről és piros sáljukról, a vonatról, a sátrak sokaságáról, a fahéjas csokis tésztáról, és megannyi apró csodáról, ami tényleg ámulatba ejti az embert, feltéve, ha a tágabb kép valósága nem vág pofán egy vasrúddal.

Ennyi betűből és szóból máskor három bejegyzést is megírok, most mégsem sikerült rájönnöm, hogy valójában az Éjszakai Cirkusz és jó rosszkönyv, vagy egy rossz jókönyv, és hogy egyáltalán tetszik-e nekem vagy sem. Tényleg nem tudom, és ezzel csak tovább bosszant...
Mikor lesz már vége?
Cirque des Rêves záródj be! 

Kiadó: Libri, 2012
Eredeti cím: The Night Circus
Oldal: 406
Érdekesség: Pixi és Dixi neve az eredeti műben Poppet&Widget. Ezt miért változtatták meg?


4/5, mondjuk legyen ennyi, valamit akkor is adom kell rá, ha ingadozom 2 és 5 között:P





5 megjegyzés:

  1. Nekem ez az egyik kedvenc könyvem :D. Én soha nem tudtam romantikus történetként gondolni rá, úgy értem, soha nem is vártam tőle romantikát, bár én fülszöveget sosem olvasok.
    Ja és véleményem szerint a két öreg mágus nem csak ezt csinálja, ez nekik olyan volt, mint a sakk, ezzel szórakoztak, de én mindig úgy gondoltam, ők mindemmellett valami nagyon fontos dologgal foglalkoztak- amiről ugye mi nem tudunk, hisz csak a cirkusz körüli dolgokat ismerhetjük meg.
    És pont ezt gondolom az egész versenyről is. Itt gyakorlatilag meg akarták mutatni az erejüket, hogy mennyiben talányosabbak, erősebbek, kreatívabbak a másiknál.
    Ja és persze, hogy érezni a nyomottságot a színfalak mögött, nem véletlen, hogy ennyi sors deformálódott a cirkusz miatt, nekem ez is külön tetszett, pont az, amit utáltál, hogy egyrészről ott van az illúzió, mögötte meg ott van a hétköznapi, sóvár, nyomott világ. Szóval nekem tetszett ez a kettősség, a lassú ritmus, meg minden. Olyan volt nekem, mint egy hangulatos, süppedős művészfilm.

    - De nem akarlak meggyőzni :), én szinte meglepődtem, hogy eddig szinte mindenkinek tetszett, mert elég rétegkönyvnek tartom amúgy-

    ReplyDelete
  2. Két ekkora mágusnak nem méltóságon aluli ez a céltalan játszadozás?Hiszen a könyv szerint már ősidők óta ezt csinálják, és nem jutnak dűlőre a módszert illetően. Hihetetlenül zavart, hogy nem találtam igazi motivációt a karakterekben.

    Nem is tudjuk szerintem egymást meggyőzni:) De abban egyet értünk, hogy furcsa,h eddig mindenkinek tetszett. Kérdés, hogy átgondolták e úgy mint te, és ennek ellenére kedvelik, vagy csak a felszínt sikerült elkapni és megszeretni.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Hát igen :), nekem amúgy tetszik a posztod, és szerintem tök jó, hogy ennyire felidegelt a könyv... :DD

      Delete
  3. Szép hosszú, érdekes poszt! :)
    Ha jól emlékszem én négyest adtam rá, és egész végig ideges voltam tőle. Zavart benne sok minden, de szerettem a mondatait, vártam a végkifejletet. Aztán úgy gondoltam, hogy nem tetszett, mégsem húztam le. Azóta is itt áll a polcomon, és addig gondolkodtam, hogy elcseréljem-e, míg befejeztem az aktivitásomat a cserés-oldalon.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Nem is olyan régen olvastam vissza ezt a posztomat, és egyrészről nagyon hamar elfelejtettem ezt a könyvet, másrészről csak egy ilyen furi viszkető érzés maradt utána.
      Ne cseréld el, olyan szép a könyv, igazi polcdísz:)

      Delete

 

Olvastár Template by Ipietoon Cute Blog Design and Bukit Gambang