Friday, December 28, 2012

Robert J. Sawyer - Világtalan - WWW 1.

Újabb sci-fi regény került a könyves palettámra, Sawyer nevét már korábban ismertem a Flashforward okán, igaz, hogy nem a könyvet olvastam, hanem a sorozatba néztem bele. Amíg olvasás terén ritkábban fellelhető nálam a tudományos fantasztikum, addig ha filmről vagy sorozatról van szó, akkor jöhet dögivel.
 
A Világtalan eseményei több, látszólag teljesen összefüggéstelen szálból épülnek fel. Kedvencem a 15 éves Caitlin Decteré, aki egy ritka rendellenesség miatt születése óta vak, nem régen költözött a szüleivel Waterlooba, Kanadába Texasból. Ez az első alkalom számára, amikor rendes iskolába jár, és bizony sok nehézséggel kell megküzdenie, de ügyesen boldogul. Nagy sorsközösséget nem tudtam vállalni vele, na nem azért mert vak, hanem mert matekzseni:) 
Újból felcsillan előtte a remény, egy tokiói tudós  kifejlesztett egy olyan implantátumot, ami visszaadhatja a látását, ám nem úgy sikerült a beültetés, ahogy képzelték, a való világ helyett Caitlin a webteret kezdte el látni. Ám ez épp elég érdekes volt, a kísérlet ezáltal nem fulladt kudarcba, így Kuroda professzor Decteréknél vendégeskedik, hogy tovább vizsgálja a kapcsolatot a lány, az implant és a web között.

kép innen
Mindeközben a világ másik végén, Kínában "csendesen" elfojtanak egy H1N1 szerű vírus világméretűvé robbanását, ennek módszere elsőre nagyon kegyetlennek tűnik, ám amint jobban átgondoltam a dolgot, megértettem, hogy csak a kisebbik rosszat választották egy lehetetlen szituációban. Nem fogom leírni, mi az amit csináltak, aki járatos kicsit a kínai történelemben/kultúrában annak lesz egy két tippje, a többieknek meg nyugodtan essen le az álla. A lényeg: azért, hogy a tettüket fedezzék,és ne szerezzen tudomást róla a világ életbe léptetik a Csangcseng stratégiát, ezzel hermetikusan elzárva Kínát a külvilágtól. Nyilván a mai modern korban ezt nem úgy kell elképzelni, hogy egy áthatolhatatlan erőteret képeznek az ország körül, hanem blokkolnak minden vezetékes és mobiltelefont, műholdas kommunikációt ami Kínán kívülről jön, valamint a netet is. Utóbbi nem is volt olyan bonyolult, mint hinnénk, mivel a birodalom és a külvilág közötti összes kommunikáció mindösszesen 7 db száloptikás gerincvezetéken folyik, és a Csangcseng csak azt kívánja meg, hogy a külföldi webbel ne legyen kapcsolat, a belső hálózat sértetlenül működhet. Ennek az intézkedésnek kettős a célja, egyrészt, amint már említettem, hogy kívülről ne szerezzenek tudomást az eseményekről, valamint, hogy a társadalmi rendet fenntartsák és a "Kínán kívüli bajkeverők" ne lázítsák az ország népét pontatlan hírekkel a már eleve rossz helyzetben.
Ebben a szálban képviselteti magát a Hatalom, ám betekintést nyerhetünk a Nép világába is egy szabadságharcos bloggeren keresztül.

A harmadik szál egy állatkertbe vezet, ahol a Hobo névre hallgató csimpánz-bonobó hibrid fejlődését figyelhetjük meg, ő is egy olyan majom, aki jelbeszéddel kommunikál, webcamerán keresztül társalog egy másik emberszabásúval, ami tök jó, csak engem igazán nem érdekel:) Ezeket a részeket kicsit nehezen bírtam, mert teljesen kívül esik az érdeklődési körömön, szerencsére nem  volt túl hangsúlyos.

Mindezeken felül van még egy szál, ami kezdetben teljesen kesze-kusza zagyvaság. Nem vagyok biztos benne, hogy csak nekem sikerült kapásból rájönnöm, hogy itt egy éntudatra ébredésről van szó, vagy mindenkinek világos az első pillanattól kezdve. Mindenesetre jópofák ezek a részek, bár nem hordoz túl sok meglepetést. Olvasás közben a fejemben jóságos nőstény sárkány hangján szólal meg a tudatra ébredőnk, amivel sikerült még külön jól elszórakoztatnom magamat. 

A sok részben egy közös kapocs van így vagy úgy: az Internet. Hát igen, a net behálóz mindent, szerves része a hétköznapjainknak, ugye ebben a pillanatban is, én a blogomat írom, te pedig kedves olvasó egy bejegyzést futsz át....
A Világtalan egy rövidke regény, ám annál több érdekes kérdést vet fel, melyek kivétel nélkül aktuálisak a mi világunkban is. Ráadásul a technika mai állása szerint egyáltalán nem tartom elképzelhetetlennek a regényben leírtakat, simán a fejlődés egy racionális irányát képezik, és nem 50-100 évre kivetítve, hanem inkább csak pár évtizedre.

Az a szerencsés vagy éppenséggel szerencsétlen eset állt elő, hogy munkám során sok külföldi emberkével kommunikálok, közöttük számos kínaival. Amikor elösször tapasztaltam meg ténylegesen, hogy náluk cenzúrázva van a net, az irtó furcsa érzés volt. Nem is tudom, teljesen tehetetlen, félig vak érzés. Egy korombeli sráccal összebarátkoztam, és pl fogalma sem volt róla mi az a Facebook, vagy Google, de egyáltalán nem jut be hozzájuk állítása szerint külföldi irodalom, és ő nem egy elszigetelt hegyi falucskában él, hanem Pekingben...Felfoghatatlan az én európai agyammal....
Ebből különben azt akartam kihozni, hogy a könyv hibájának tartom, hogy a japán vagy kínai szereplők nem egészen úgy viselkednek, ahogy kellene nekik. Nehéz ezt megmagyarázni, de aki napi szinten kapcsolatban van ezekkel a népekkel, az érteni fogja a problémámat, mert nekik annyira más a kultúrájuk,a viselkedésük, a könyvben meg erősen amerikaiasan/európaiasan viselkednek szerintem. Mondok egy példát, úgy talán érthetőbb. A könyv végén a középkorú hímnemű Japán Kuroda professzor megöleli a 15 éves nőnemű Caitlint, ami a valóságban soha a büdös életben nem jöhetett volna létre. A Japán viselkedési szabályok rendkívül merevek a vallásból adódóan, az intim zóna, a testet körül vevő buborék kb. fél méteres körben, annyira kőből van, hogy a kézfogás sem terjedt el, ezért inkább meghajolnak. Teljesen elképzelhetetlen tehát, hogy egy középkorú japán férfi megöleljen egy amerikai lányt, náluk ez már az intimitásnak egy igen magas foka lenne, ami maximum a legszűkebb családi körben lehetséges (de ott se nagyon).

Nagyon tetszik az eredeti borító
Olvasás közben nagyon élveztem az első 50 oldalt, valamint az utolsó 100-at, érdekes volt, informatív és izgalmas.  A köztes részben körülbelül két oldalanként változott a nézőpont, ami engem zavart, mert kapkodónak tűnt, bár gondolom inkább pörgősnek szánta az író. Továbbá a közepén a Caitlines szál bővelkedett tudományos maszlagban, lányosan bevallom eléggé untatott helyenként. Szóval elég nehéz eldöntenem, hogy nagyon tetszett nekem ez a könyv, van annyira mégsem, mert egyes részek szuperek voltak, mások nem annyira.
Szokatlan volt számomra az is, hogy nem karakter központú a könyv, az egyetlen akiről többet megtudunk, és valamiféle főszereplőnek kikiáltható, a vak lány, Caitlin. Sokkal inkább koncentrál a regény az eseményekre, illetve elgondolkodtat. 



A WWW egy trilógia (hát hogy a fenébe ne!), és várom a folytatást, mert több szál is konklúzió nélkül maradt, összességében inkább mondanám az első könyvet egy ízelítőnek, mert a konkrét lényeges dolgok csak ezután következhetnek. A jó hír, hogy a Galaktikások azt ígérték, 2013-ban meg fog jelenni a második és a befejező rész is, így nem kell éveket várni a folytatásra.

Kiadó: Metropolis Média, 2012
Eredeti cím: Wake
Oldal: 273

4/5

3 megjegyzés:

  1. nagyon bírom Sawyer könyveit, mert eszméletlen témákat tud találni, de mindig az az érzésem, hogy csak félig dolgozza ki őket.

    ReplyDelete
    Replies
    1. nekem ez az első tőle, és valóban, érzek valami ilyesmit amit mondasz, de nem kaszálom még el a sorozatot, még bármi lehet a folytatásban.

      Nem bánnám, ha a kínai részt bonyolítaná ki:)

      Delete
    2. én is tuti elolvasom, még ha marad is hiányérzetem.:) hátha sorozatban jobban működik a mesélője.

      Delete

 

Olvastár Template by Ipietoon Cute Blog Design and Bukit Gambang