Jennifer L. Armentrout - Obszidián [Luxen 1.]

Nem igazán én vagyok a Young Adoult könyvek első számú célközönsége, de időről időre bepróbálkozom, legjobb belátásom ellenére, és néha - mint most is - egészen meglepő eredménnyel.

Először is, kifejezetten durcás haragot tápláltam e könyv iránt - amit nem érdemelt meg - csupán amiatt hogy kiadták a könyvhétre, a Hounded-et meg nem. Ne is kérdezzétek, ilyen az emberi természet, az enyém meg főleg. Kell egy bűnbak, mindig meg kell találni a hibást, de ha nem sikerül, akkor is ki kell vetíteni valakire/valamire a frusztrációt. Aztán Nima elolvasta, én pedig megjegyeztem, hogy ha olyanom lesz, bizony nekem kell. (Ennyit arról, hogy rühellem a "hogyan került a kezembe" felvezetőket. Vannak nemszeretem dolgok, amiket attól még csinálok).

Kevin Hearne - Hounded (The Iron Druid Chronicles 1.)

"I have been around long enough to discount most superstitions for what they are: I was around when many of them began to take root, after all. But one superstition to which I happen to subscribe is that bad juju comes in threes. The saying in my time was, “Storm clouds are thrice cursed,” but I can’t talk like that and expect people to believe I’m a twenty-one-year-old American. I have to say things like, “Shit happens, man.”"

 Előre szólok, hogy egyrészt ritka kincsre leltem, másrészt visszavonhatatlanul és teljesen szerelembe estem a sorozattal, a főszereplővel, sőt még a kutyájával is!

Atticus O'Sullivan druida, a legutolsó a fajtájából, aki túlélt 21 évszázadot, és még ma is a Föld lankáit óvja. Szerencsétlenségére élete folyamatos bujkálásból és menekülésből áll mióta - alig 300 évesen - magára haragított egy istent, Aenghus Óg-t [engusz ó], aki nem csak Atticus fejét követeli, de Fragarach-t [fregara] is, a mágikus kardot, mely bármilyen páncélon úgy hasít keresztül mintha papírzsepi lenne, és nem csak ez az egyetlen előnyös tulajdonsága.
Eljött az idő, amikor Atticus eldobja a nyúlcipőt, helyette felveszi a kesztyűt, mert szereti az életét Arizonában, és épp itt az ideje, hogy megküzdjön Aenghus Óg-val.

Samantha Young - Dublin Street

 Ritkán olvasok kicsit romantikus, sokat szexelős ponyvát, de ha mégis, akkor mindig csak felbosszantom magam az idióta szereplők még idiótább motivációin,mondva csinált, elrugaszkodott problémáin. Aztán láttam, hogy Nima olvasta a Dublin Street-et, és igen tetszett neki. Mivel az első fokú szűrés megvolt, így bepróbáltam a könyvet.

 A sztori lényege röviden, hogy az amerikai Joss angol földre menekül múltja elől, itt jár egyetemre, majd miután lediplomázott új albérletet és lakótársat keres, akit meg is talál Ellie személyében. Így kerül Joss a Dublin Street-re, álmai lakásába, ahol tervei szerint folytatja biztonságos kis életét begubózva, vastag falakkal körülbástyázva önmagát. Hát persze, ahogy azt ő pont eltervezte....
Egy szuper funny taxis jelenettel nyit a könyv, ahol Joss osztozni kényszerül a fuvaron egy ismeretlen ám überszexi skót gazdag alfa hímmel, aki leplezetlenül stíröli őt, ám a csajszit sem kell félteni, mert legszívesebben a teste egyből rávetné magát az idegenre, az esze meg vitatkozik, mondván, nem ribanckodunk,lábakat zárva tarts! Teljesen kizökkenti az amcsi lányt lelki nyugalmából ez a kis epizód, de kiűzi a gondolatai közül, mivel úgysem látja többet a fickót. Haha! Egészen addig nem, amíg az új lakásban össze nem futnak egy szál muffban totál véletlenül.... Kiderül, hogy a taxis ficko Braden, Ellie bátyja, aki imádja a húgát, és sokat van nála.

Sherillyn Kenyon – Álomszerető

Előre jön egy kis magyarázkodás, mert érzem ám a ciki faktort: Katamanó már régóta mondogatja, hogy Kenyon-t kell olvasni, mert jó, aztán Nima pont erről a könyvről írt egy írtó vicces posztot, ami meghozta a kedvemet, utána pedig a Líra adta meg a kegyelemdöfést, amikor az első 4 részt a Sötét Vadász sorozatból 1996 Ft-ért rendelkezésemre bocsájtotta.

A héten nagyban olvastam az Angeology-t, azaz csak olvastam volna, de a fáradt agyam esténként sikított az áltudományos leírásoktól, így félre tettem, és gyorsan lekaptam a komódról az Álomszeretőt „ide nekem a pornót!” jelszószóval:)

Innentől kezdve bizonyos részekben genyó leszek a könyvhöz, és magához a műfajhoz is, így aki nagy para románc rajongó, és nem érzi az effajta könyvekben a Mickey Mouse faktort, most ne olvasson tovább. Spoiler is lehet, uff én szóltam! (itt kellene akkor abbahagynom, mert a kutya sem olvassa majd tovább, de mivel ez egy csúnya esős vasárnap délután, nincs jobb dolgom, a szavad vélemény-nyilvánításnál:) )