Végre megjelent a Bloodlines széria harmadik része, amit jobban vártam mint a Karácsonyt. Kevés fiatal felnőtteknek szóló urban fantasy tud így levenni a lábamról, ezért is nagy bánatom, hogy olybá tűnik, itthon beszüntették a sorozat kiadását az első rész után. Nem igazán értem a koncepciót, hiszen idő közben a kiadó megjelentette az írónő egy másik urban fantasy sorozatának két részét is, ami szint úgy jó, de szubjektív véleményem alapján meg sem közelíti a Bloodlines-t vagy a Vámpírakadémiát.
Elég sok helyen azt láttam az első két rész kapcsán (főként külföldi oldalakon), hogy annyira nincsenek oda az emberek Sydney-ért, leginkább azért, mert ő nem Rose. Sosem osztoztam ezen a nézeten, még kéjes sóhaj sem volt a Bloodlines, de nekem már akkor szöget ütött a fejemben a gondolat, miszerint remek lenne többet megtudni az Alkimista lányról.
Sikerült a Palm Springs-i csapatnak túlélni egy rázós kalandot egy vámpírvadász szektával, Jill viszonylagos biztonságban van jelenleg. Sydney elfoglaltabb mint valaha, nem csak azt kell kiderítenie, hogy kicsoda Marcus Flinch, mit titkolnak az Alkimisták, de sietősen szintet kell lépnie boszorkányságból is. És ezek csak a legégetőbb dolgok...
Syd nagyon nagy utat tett meg a Bloodpromis (Véreskü) óta, akkor rettegett a vámpíroktól, előítéletekkel volt teli, amit beleneveltek, nem létezett számára csak egy igazság, az melyet az Alkimistáktól tanult és ismert. Ha mágia munkált a közelében, akkor kiverte a hideg verejték, és az Alkímisták egyezményes jelét vetette a levegőbe a gonosz ellen. És lássuk csak hová jutott: gyakorolja a boszorkányságot, mint kiderült született tehetsége van a mágiához, a legjobb barátai moroi-k és dhampyrok. Mély, de annál kuszább érzelmek fűzik egy vámpírhoz, sőt mi több, csókolózott vele!Nonszensz! Talán még ennél is terhelőbb rá nézve, hogy kételyek gyötrik saját rendjével kapcsolatban, kiderült, hogy hazudtak neki Marcusról, lássuk be,a tetovált arcúaknak téves a hozzáállásuk a jó vámpírokhoz, és ki tudja miket hallgatnak még el magasabb körökben.
Öröm volt látni, hogyan kezd el magától gondolkodni Sydney, nem csak vakon követni a parancsokat, hanem teret adni a kételyeknek, még ha "otthonról" jönnek is. Lehet érezni, hogy kezdi megtalálni önmagát, kinyílik a világ felé, még az őrült kalóriaszámolgatással is felhagy, és néha engedélyez magának egy kókuszos pitét:)
Már nem csak egy szabály követő, okos lány, hanem badass karakter, aki ha kell nem riad vissza az akciótól. Magas kockázatot vállal minden téren, mert nélküle nincs siker.
Adrian, Adrian, Adrian *sóhajt*. Már a Vámpírakadémiában is ő volt nekem az első számú hím, vicces, balhés figura, jó szívvel, de tömérdek rossz szokással, akit sokszor kerülget az őrület a spirit miatt. Ő volt a partyk királya, kissé megbízhatatlan, smúzolós, csajozós, igencsak hajlamos az önpusztításra, és valljuk be, gyakran jogosan gondoltuk, hogy lusta mihaszna alak, aki nem képes tenni a saját,jól felfogott érdekében.
A Bloodlines sorozatra valahogy felnőtt, sokat változott, nyilván nem kis dolog, hogy megmentette Jillt, ezzel nem kis felelősséget vállalva. Az Indigo Spell-re, viszont tényleg azzá vált, akit mindig is éreztem, hogy lehetne, ha valaki miatt megemberelné magát. Mindig megvolt Adrianben a potenciál, ám Rose kedvéért nem sikerült kibújnia a bőréből, Sydney viszont egészen más tészta... Álmaiban sem találhatna az ember jobb barátot, jobb társat Adriannél, mindig kész segíteni, lehet rá számítani a bajban, miközben őrülten sexy és szórakoztató.
Na és akkor a Sydrian jelenség....Komolyan mondom ez a könyv hiába YA, sokkal sexy-bb mint az erotikus könyvek 95%-a. Ahogy sündörögnek egymás körül, ahogy szikrázik a levegő közöttük, minden egyes párbeszédet öröm volt olvasni.
Nem az a jó románc, amikor van egy történet, ami másról sem szól, csak az adott főhősök futószalag szerű egymásra találásáról.
Az igalommal teli várakozás, a tiltott gyümölcsből való lakmározás varázsa, a visszafojtott vágyakozás libabőröket küld végig bárkin aki olvassa, ezt garantálhatom. Ráadásul, ők nem csak egy ismeretlen páros, akik majd összejönnek. Nem, nem, ők már régóta barátok, törődnek egymással, sok mindenen keresztül mentek együtt, és túlélték. Már én is egy millió éve várom, hogy történjen végre közöttük valami, hiszen Adrian érzelmei sokkal hamarabb tudhatóak, de Sydney bőszen tagad még most is, amitől sokszor felképelném. Hát igen, a sok éves Alkímista agymosás nyomait nem lehet eltüntetni könnyedén.
Ha megnézzük Syd és Adrian különbözőbb természetűek már nem is lehetnének, főleg ha belegondolunk honnan indultak. Teljesen más a hátterük, az egyik annyira laza, hogy majd szétesik, a másik rend és kontroll mániás. A leggyönyörűbb, ahogy egymásra hatnak, mindketten veszítenek az extremitásaikból, de ezt nem veszteségként kell elkönyvelni, mindketten többek, ha együtt vannak. Kiegészítik egymás. Komolyan, nem csak Adrian a fiktív szerelmem tárgya, hanem ők ketten, és amik lehetnének, ha....HA!
Annyira jó lenne végre boldognak látni Adriant, túl sok rossz jutott ki neki az életből. A spirit, Rose, Tatjana elvesztése, az édesanyja, a kegyetlen apja.... Megérdemelné a boldogságot.
Amint látjátok, hiába történik sok minden az Indigo spellben, ez én antennáim teljesen Sydrianra vannak állítva, pedig izgalmasak a szálak. Már valamivel gyorsabb folyásúak az események mint az előzményekben, van akció, őrült gonosz boszorkány, kémkedés, titkos találkozó, démonka, csiribú csiribáá.
Tipikusan olyan könyv ez, amit még a wc-re is magammal hordoztam, nem bírtam elszakadni tőle, teljesen magába szippantott a történet. Amikor vége lett, egyrészt hülyét kaptam, mert Mead kisasszony élt jó szokásával, és az utolsó három oldalon úgy megkavarta ama bizonyost, hogy püföltem a pamlagot és toporzékoltam egyszerre. Mert amikor már azt hiszem, talán jól alakulnak a dolgok, senki sem hal meg, akkor jön egy nagy BUMMM, és mindent összekuszálódik.
Az a jó könyv, ami után egy nagy űr marad a belsőnkben, amiért véget ért, és az Indigo Spell pont ilyen.
Elvileg még idén jön a folytatás, The Fiery Heart, ami ha minden igaz Novemberben fog megjelenni, és Adrian fejébe is beleláthatunk majd, yaaay!. Az egyetlen rossz amit el tudok mondani a könyvről, hogy hihetetlenül nagy szenvedést lesz kivárni mire kezembe vezetem a negyedik részt.
Elvileg még idén jön a folytatás, The Fiery Heart, ami ha minden igaz Novemberben fog megjelenni, és Adrian fejébe is beleláthatunk majd, yaaay!. Az egyetlen rossz amit el tudok mondani a könyvről, hogy hihetetlenül nagy szenvedést lesz kivárni mire kezembe vezetem a negyedik részt.
Ha ezek után sem tudtalak meggyőzni róla, hogy olvasnod kell ezt a sorozatot, akkor nagyon szomorú leszek!
Kiadó: Penguin Books, 2013
Oldal: 401
Olvasd el az első fejezetet itt!
A sorozat előző részei:
5*/5
Szia
ReplyDeleteNem tudod véletlenül, hogy van-e már magyarul rajongói fordítása?
Köszönöm
Orsi
Nem tudom, nem élek ilyesmivel, de elég új még ez a könyv, hogy legyen.
DeleteNem szeretem az ilyen kalózfordításokat, ha egy kicsit tudsz angolul, akkor érdemes lenne megpróbálni eredetiben, mert egyszerűen ír Mead, fogod érteni, tanuláshoz is remek szerintem.
Az a baj, hogy szinte 100%, hogy nem lesz kiadva magyarul több rész a Bloodlinesból:(
Szia, megkérdezhetem, hogy honnan veszed, hogy nem fogják kiadni magyarul a folytatást? Nagyon várom már, és jó lenne tudni, hogy fölöslegesen várom e... :D Előre is köszi a választ. Zsani
ReplyDeleteSzia Zsani,
DeleteSajnos a kiadótól tudom, hogy "egyelőre szüneteltetik" a kiadását,ami egyet jelent azzal, hogy hiába várod:(
2011 óta azért lett volna lehetőség kiadni, ha belegondolsz. Ráadásul idő közben kiadtak 2 részt a Georgina Kinacid sorozatból, kíváncsi vagyok, hogy azt végig viszik-e...nyár végén annak a hatodik része is megjelenik angolul.
Hát igen, most kicsit elszomorodtam.... köszi a választ. :)
Deleteszia!!
ReplyDeletemég nem olvastam a könyvet csak megszeretném kérdezni hogy benne van-e Rose vagy Dimitrij , mert javarész azért olvasom a könyvsorozatot,persze nem azt mondom hogy Adrian és Sydney kapcsolata nem jó mert mikor olvastam itt is rágtam a körmöm hogy jöjjenek ..már össze , csak érdekelne hogy esetleg megtudod e mondani ...előre is köszi !!!!!
Szia, ici picit, egy jelenet erejéig megmutatják magukat. Az előző részben sokkal többet van benne Dimitri.
Deleteköszi!! :) el fogom olvasni :)
Deleteén olvastam a Golden Lilyt rajongói fordításban, és nagyon jó. várom a következő részt magyarul.
ReplyDeleteSzia, örülök, hogy tetszett, már régóta tudjuk, hogy nem lesz kiadva magyarul a sorozat :(
DeletePersze rajongói fordítás lehet hogy van/lesz, ezt nem tudom.
Szia!
ReplyDeleteVan már ennek a könyvnek rajongó fordítása esetleg? :)
Én kérésre fordítgatom. Itt megtalálod.
Deletehttp://gregorium.deviantart.com/art/Indigo-Bubaj-Elso-fejezet-493540968
(A kérő találta meg ezt a fórumot és ő mondta, hogy igény lenne a megosztására.)
Kedves Gergely A. Bella nagyon nagyon köszönjük a munkádat, fáradozásaidat. :) A többi fejezetet is le fogod majd fordítani? Egyedül csinálod egyébként? Hát ügyes vagy, az a lényeg. Köszönjük!
DeleteSziasztok!
ReplyDeleteHa valakinek van egy linkje, vagy elérhetősége a teljes magyar fordításhoz -akár nyersen is-, meg tudná velem osztani?
Köszi :)
encok928@gmail.com