Jennifer L. Armentrout - Obszidián [Luxen 1.]

Nem igazán én vagyok a Young Adoult könyvek első számú célközönsége, de időről időre bepróbálkozom, legjobb belátásom ellenére, és néha - mint most is - egészen meglepő eredménnyel.

Először is, kifejezetten durcás haragot tápláltam e könyv iránt - amit nem érdemelt meg - csupán amiatt hogy kiadták a könyvhétre, a Hounded-et meg nem. Ne is kérdezzétek, ilyen az emberi természet, az enyém meg főleg. Kell egy bűnbak, mindig meg kell találni a hibást, de ha nem sikerül, akkor is ki kell vetíteni valakire/valamire a frusztrációt. Aztán Nima elolvasta, én pedig megjegyeztem, hogy ha olyanom lesz, bizony nekem kell. (Ennyit arról, hogy rühellem a "hogyan került a kezembe" felvezetőket. Vannak nemszeretem dolgok, amiket attól még csinálok).

Ez a könyv is úgy kezdődik, hogy egy lány (Katy, 17), elköltözik az isten háta mögé Nyugat-Virginiába, ahol véletlenül sincsenek szomszédai, kivéve egy vele egykorú ikerpárt (Dee&Dameon, 18). A csajszi bár kissé fura, de annál lelkesebb, hogy új barátra lelhet, a srácnak meg reszelősek a hasizmai, viszont tahó a javából (végül is ez nem olyan rossz kombó, lehetne ronda és tahó, fujj).
Aztán egész gyorsan átvált a könyv a kisvárosi élet leírásából, kisvárosi élet földönkívüliekkel tarkítva üzemmódba, amitől egyből Rosswell feelingem lesz, és egyből tetszetős az egész.
Az élienek valójában fényemberek, Luxenek, a bolygójukat elpusztították az Arumok (árnyak), kevesen a Földre menekültek, ahol asszimilálódtak, bár szoros felügyelet alatt tartja őket az amerikai védelmi hivatal.

Amitől nekem a vártnál sokkal jobban bejött ez a könyv, az az, hogy Daemon folyamatosan bunkózik Katyvel, megy az adok kapok, szikrázik a levegő, füstölnek a fejek, de nem ám csak  x pontig, ahol menetrendszerűen összejönnek a felek, nem-nem, hanem egész végig megy a baszogatás. Ne kérdezzétek miért jó nekem 400+ oldalon azt nézni, hogy két tini szívja egymás vérét, egyszerűen csak szórakoztató...

Azért milyen igazságtalan az élet, én sosem kerültem eddig közeli szomszédságba egy ilyen szívdöglesztő, csípős nyelvű, titokzatos sráccal, mint Daemon, pedig higgyétek el, nagyon akartam! (Bezzeg most költöznek új lakók a házunkba, naná, hogy 60 felettiek...Mondom, nincs igazság a földön. De legalább nincs kisgyerekük. Stay positive!)

Az írónő rájött, hogy a legtöbbet a könyves bloggerek olvasnak, de legalábbis frekventáltabban nyilvánítanak véleményt könyvekről mint az olvasó muglik, ezért jó ponttal indítana, ha Katyt megtenné könyves bloggernek. És tényleg, nem tévedett, egyből szimpatikusnak találtam a főszereplőt... Habár nekem feltűnt, hogy a csajszi sűrűn jár a postára könyvekért, írja a posztokat, de hogy közben honnan akasztja le az időt az olvasásra, az már nem okvetlenül derül ki...

Jelenleg a sorozat harmadik részét olvasom, így bizton merem állítani, érdemes belefogni az Obszidiánba, ahogy haladunk előre, úgy javul a minősége a köteteknek, de annyit fontos megjegyeznem, hogy nem romantikus irányt vesz a sztori, hanem sokkal inkább egy fiataloknak íródott thrillert kapunk összeesküvés elmélettel, a romantikus izgalom csak mint adalék van jelen, pont abban a mennyiségben, amennyit én szeretek.

Kiadó: Könyvmolyképző, 2013
Oldal: 412
Eredeti cím: Obsidian

4,5/5