A 2013-as olvasásaim Borbíró Bori szendvicsben teltek, ugyanis a Vámpírok múzsája a legelső volt, míg az új megjelenés, a Lidércnyomás legutolsó, egészen pontosan december 31-én fejeztem be.
Bori az Egyesült Államokba utazik, egy megjátszott esküvőre, ám valójában egy sorozatgyilkost keres, aki alakváltókat gyilkolászik. És hogy mi köze van ehhez vörös vámpírológusunknak? A fogyatkozó vérfarkasok pont Eric Bowman alakváltó fivéreihez tartoznak, így a vámpír-DNS-kutató tudós kérésére segít felgöngyölíteni az ügyet Bori. Nincs egyedül, elmaradhatatlan mellőle Attila, a cowboy csizmás táltos, és nem mellesleg Bori főnöke, nagyon nem mellesleg éppen hulla szerelmes a lányba egy vámpír múzsa harapás miatt. Máskor sem könnyű elviselni a csókát, de most szétcincálja Bori idegeit a Shakespeare szonettekkel, meg szomorú hős szerelmes tekintetével, valamint időről időre gejzírszerűen kitörő szerelmi vallomásaival.
Néha tényleg szántam Borit, mert hiába hatástalanították rajta az átkot, még mindig úgy tűnik nincs szerencséje.Éppen ezért testőrként kap egy vámpírt, és pár vérmedvét, mert Attila rettentő mód védelmező üzemmódban van, és nem szeretné, ha valami baj érné a nyomozás közben az USA-ban.
Vallomás Nr. 1: sokszor nem szerettem Borit ebben a kötetben, mert frusztrált, amit megértek, és ennek megfelelően viselkedik. Tulajdonképpen mondhatnám rá azt is, hogy baszatlan picsa, már bocsánat, de ez a helyzet. Makacsul ellenáll Attilának, még önmaga előtt is titkolja érzéseit, és ez bizony rengeteg energiáját felemészti, negatív hatással van a humorérzékére, meg az arcbőre simaságára is.
Vallomás Nr. 2: sokkal jobban érdekelt ebben a könyvben a "nem létező" szerelmi szál, mint a gyilkos hajkurászása. Maga a nyomozást, az ok-okozati összefüggéseket, főleg az elején kicsit nyögve nyelősnek, erőltetettnek éreztem. Szerintem ez a gyenge pontja a regénynek, szerencsére az egyetlen, így nem különösebben zavarja meg az amúgy remek élményt.
Az a jó a Lidércnyomásnak, meg az összes BB regényben, hogy hangosan és artikulálatlanul lehet rajta röhögni. Még én is képes vagyok rá, pedig nem szoktam, maximum somolyogni egy-egy jó poénon, de már az ember is tudja, hogy melyik sorozatot olvasom, ha a térdemet csapkodom közben. Szerintem ez azért van, mert nem magyarra átültetettek a poénok, mint egy külföldi írónál, hanem vééérbeli hungarise a poéngyár.
Itt most meg kell állni, és megemlékezni a rézfaszú bagolyról, muhaha:) Egyrészt én nem tudtam micsoda a bagoly, mert csak rézfaszú ördögöt ismertem,aki a spejzben lakik, és gyerekekre vadászik, ha mogyorót lopnának... Amúgy a Lidércnyomásban is bebizonyosodott, két dolog, a magyar világnyelv, és Bori peches mint egyszer, mert ki más rézfaszú-baglyozná le egy colorádói vérbagoly törzs tiszteletben álló sámánját, ha nem ő, és aki történetesen pont ismeri ezt a két szót a köszönöm és kérem mellett....
Már az előző részben is falkaparásra készetett a dolgok (vég)állása, és reméltem, hogy ez majd megváltozik a Lidércnyomásban, és nem, basszus, nem. Bosszantóóó, komolyan ért a írónő ahhoz, hogy felidegelje az olvasókat, ha ez valamilyen kitekert turükk arra, hogy várjuk a következő részt, akkor jelentem, működik...De akkor is, a könyv utolsó fejezete felér egy kiadós arcul csapással, és nem kis lehetőséget ad a konspirálásra, mert szerintem hazugság az egész, és majd a negyedik rész kritikájában kis is fejtem bővebben, hogy itt mire gondoltam...
Addig is: Magyar nyakba, magyar szemfog! :)
4,5/5
Kiadó: Delta Vision, 2013
Oldal: 437
A sorozat korábbi kötetei:
Ha ilyen jó a sorozat, lehet, hogy én is bepróbálkozom. :) Jól jönne egy vicces könyv.
ReplyDeleteMindenképpen! nagyon klassz kis urban fantasy, és frankón magyar.
DeleteAwesome blog you hhave here
ReplyDelete