Pénteken kivettem egy egész fél nap szabit, hogy Ketkettel benézzünk a könyvhétre.
Na, erre tuti nem ült fel senki 2400,-ért, aki a Könyvhétre jött, a könyvmoly nem pazarol! :P :) |
Megmondhatom, nem vagyok elájulva, végigszáguldottunk másfél óra alatt az összes bungin kétszer, megint megállapítottam, hogy annyi a számomra ismeretlen és tpk érdektelen kiadó mint égen a csillag, persze ez csak az én bajom:)
Aztán azt is konstatáltam, hogy azon kívül, hogy face to face jól megnézd magadnak a kiadók munkatársait, és tarts egy jó kis pofavizitet olyan sok értelme nincs kilátogatni, ami az anyagiakat illeti. Miért is? Mert direkt figyeltem, és pár kivételtől eltekintve 20-25%-os kedvezményeket adtak a kiadók, semmivel sem többet, mint az internetes átlag. Szóval megállapítom, hogy itthonról lehet a legfaszábban könyvet venni, nincs az utadban a kutya se, nem lépnek a lábadra, és nem kapsz agyfaszt attól, hogy pont az nincs ami kéne.
Jól nézett ki nagyban ez a borító, kicsiben elhoztuk;) |
Delta Vision sarok |
Na azért, hogy valami pozitívat is mondjak, ki kell emeljem a Delta Visiont, ők nem szarral gurigáztak, 2+1,3+2, vagy akár 5+5-ös akciójuk is volt, ami piszkosul megérte, tesóm be is vásárolt náluk rendesen. Én csak azért nem, mert sokkal jobb rájárni az ingyen könyvtárra Ketketnél:D
Geopennél volt még 30% kedvesség, ami nem tervezett vásárlásra csábított, de bőven futotta a keretből, mert frankón semmit sem volt kedvem megvenni. Valahogy elteltem a látvánnyal, és majdnem hogy könyvundurusz tört ki rajtam, így igen szerényen gyűjtögettem.
Nem is volt akkora tolongás, de amikor nem kellett volna, valaki tuti elállta az utat:) |
Az ott ferdén az én Rémálmaim Lánya... |
A legjobb a könyvhétben az volt, hogy megkaparintottam az Iced-ot, amit ugyan már olvastam, írtam is róla, de mégis annyira vártam mint a Karácsonyt. Mindezt csak tetőzte, hogy sikerült találkozni Grettyvel, aki elsőre ugyan olyan kedvesnek és bájosnak tűnik, mint ahogy már láttam képeken, na de amikor kinyitotta a száját, akkor robbant a Gretty bomba, és mindent vitt:)
Hoppá!Csak nem egy celebbloggerre bukkantam?:)) |
Éppen azon volt halál kiakadva, hogy valami IQ király az füle hallatára ecsetelte, hogy majd hülye lesz pééénzééért megvenni XY könyvet, hanem majd jól letölti. Jó mi? Mekkora kretének az emberek, nem? Legközelebb bemegyek a CBA-ba, aztán mondom a pultos csajnak, hogy ne adjon sajtot, se számlát, mert inkább szolidan a zsebembe varázsolom a szajrét, aztán mindenkinek nyasgem. Höhh! Ha már valaki a zavarosban halászik, akkor tegyen lakatot arra a bizonyos nagy lepcsesre, ne köhögje ki a világnak, hogy hozzájárul a könyvipar tönkremeneteléhez....
Amúgy tényleg nagy szarban lehetnek a kiadók, szinte nulla repit osztottak, egyedül a CorLeonisnál lehetett válogatni a szebbnél szebb könyvjelzők közül, vitték is mint a cukrot :)
Amúgy tényleg nagy szarban lehetnek a kiadók, szinte nulla repit osztottak, egyedül a CorLeonisnál lehetett válogatni a szebbnél szebb könyvjelzők közül, vitték is mint a cukrot :)
A Galaktikások jó fejek voltak, mert miközben tapogattuk tesómmal, a megvételre szánt könyveket, kiszúrták, hogy mi már találkoztunk, és emlékeztek ránk a tavalyi Mikulás napról, ami mindig jól esik az embernek, az meg főleg, hogy végül megkaptam csekély élménybeszámolóért cserébe azt a két könyvet amit amúgy is megvettem volna.:)
Galaktika stand |
Aztán tudjátok hogy van, vásárfia nélkül nem mehet haza az ember, így Zad kapott egy Félemmetes Géjpezetet, ami időközben nagyon szomorú színezetet kapott.
Tegnap meghalt Iain M. Banks :'(
Az Agavéseknél volt egy plakát, amire lehetett írni neki, ami szép gesztus, de én inkább azt gondoltam magamban, hogy menjetek már a francba, csak azoknak küldenek ilyeneket, akitől el kell búcsúzni, aki meg fog halni, de az nem lehet, hogy egy akkora koponyát, aki képes volt megalkotni a Kultúrát csak úgy legyűri a rák. Hát bassza meg! Tulajdonképpen tök szomorú vagyok emiatt, ezért dühöngök, a vicc az egészben, hogy egy fia könyvét sem olvastam, de majd most fogom, és ehhez meg kellett halnia. Zad ezer éve piszkál, hogy olvassak Bankset, itt figyel a polcon az összes megjelent könyve...Na nem mintha ez számítana bármit is, vagy változtatna a történteken, csak én érzem úgy, hogy egy szemét dög vagyok.
Az Agavéseknél volt egy plakát, amire lehetett írni neki, ami szép gesztus, de én inkább azt gondoltam magamban, hogy menjetek már a francba, csak azoknak küldenek ilyeneket, akitől el kell búcsúzni, aki meg fog halni, de az nem lehet, hogy egy akkora koponyát, aki képes volt megalkotni a Kultúrát csak úgy legyűri a rák. Hát bassza meg! Tulajdonképpen tök szomorú vagyok emiatt, ezért dühöngök, a vicc az egészben, hogy egy fia könyvét sem olvastam, de majd most fogom, és ehhez meg kellett halnia. Zad ezer éve piszkál, hogy olvassak Bankset, itt figyel a polcon az összes megjelent könyve...Na nem mintha ez számítana bármit is, vagy változtatna a történteken, csak én érzem úgy, hogy egy szemét dög vagyok.
Igen, ezek mi vagyunk :D |
Egy infantilis huszárvágással visszakanyarodnék a könyvhéthez, azaz inkább elkanyarodnék onnan, mert meg kell mondanom, hogy sokkal jobban élveztem a H&M-es ruhavadászatot tesómmal. Bevettük magunkat a rokifülkébe és mindent felpróbáltunk ami megtetszett a szemünknek. Nem is tudjátok milyen ipari megterhelő 14 darab féltéglával és egy baszi nagy esernyővel kihalászni a megfelelő darabokat. Majdnem vettem egy übercuki szekrénybérlésre való alkalmi ruhácskát, de szerencsére tesóm lebeszélt róla, persze ez nem akadályozott meg minket abban, hogy egyszerre pörögjünk mindketten benne a tükör előtt:)) Nem túl titkos vágyam éjszaka beszabadulni egy baromi nagy ruhaüzletbe, és mindent amit csak akarok magammal vinni, hahh, mekkora jó lenne. Mint tudjuk, a dolog nem lehetetlen, létrejöhet, csak annyi kell hozzá, hogy Samhain éjszakáján a falak leomoljanak és a Seelik és UnSeelik világa rászabaduljon a miénkre (ezt Danitől tudom, Dude!), ami ugyan jár némi kellemetlenséggel, de a shoppingolást megkönnyíti....
Ez itt az összesített zsákmány, ott figyelnek a CorLeonis-os könyvjelzők is. Kérdés van? |
Azt hiszem a fentiekkel simán pályázhatnék a 2013-as leghülyébb könyvhét élménybeszámoló díjára, és túl sokat káromkodtam is, ez az Iced miatt van, attól vagyok így elborulva....
Hát ezen olyan jót derültem ezen a beszámolón, nagyon egyedi lett! :) És tök aranyosak vagytok a próbafülkében! (nem mellesleg nagyon jó az a ruci, lehet, hogy benézek egy h and m-be, mert van oda éppenséggel egy jó kis ajándékkártyám juhéé :))
ReplyDeleteAmúgy repi tényleg nem volt sok helyen, de valahol az elején az egyik gyerekstandnál (vörösmarty metrófeljárat felől) voltak még könyvjelzők, illetve az Ad Astránál is, gyönyörűek, ott nem jártál?! (micsoda bűűűn!!! :))
Hú, a Paranoiávan én is szemeztem picit! :) Jó kis kupac lett! :)
Voltunk az As Astránál, de hallod, három öreg fószer annyira erőszakosan molyolt ott, hogy egy idő után feladtam, hogy a válluk felett kukucskáljak. Utálom az embereket:D
DeleteValami ismeretlen kiadótól kaptam még egy könyvjelzőt, de eltökítettem, és még a nevükre se emlékszem. (bocsii)
Fáj a szívem ezért a ruháért, de ilyen fényesebb selymesebb anyagból volt, alsószoknyával, dupla anyagból. Majd most ugyna olyan fazont fogok keresni valami hétköznapibb anyagból. Drága sem volt....
http://www.hm.com/hu/product/12615?article=12615-C#article=12615-C
hát ez egy akkora poszt!! :D
ReplyDeleteelsőre azt olvastam, hogy "akkora paraszt" :D
DeleteBaszki, ez nagyon jó poszt, és én még csak nem is olvasok Icedot! :D
ReplyDeleteJa, majd egyébként mesélek, mert a végére azért lett történés, persze nem akkorák, mint megszokhattuk tőlem, de minimálban azért... és még a Delta Vision standhoz is el tudtam nézni, de... na, az is megér egy-két mondatot majd. ;)
Megsuskusoljuk, vagy posztban írod majd?:)
DeleteDelta Vision-nál az a szőke lány FFG volt?
Neeem. FFG barna lány. :D
DeleteMajd megsuskusolhatjuk, bár tömören a lényeg az, hogy sikeresen lesokkoltam szegény barna cukifiút egy rohamvallomással, Pöfivonat mesélhet, épp ott volt velem. :D
És persze a fő "attrakciót" már meg is írtam nektek, ami teljesen ki is fog maradni a nyilvános verzióból, amit lassan el is kezdhetnék írni, csak még mindig nem tértem rendesen magamhoz.
Barna cukifiú!Le vagyok maradva!:)
DeleteMegmondhatom, hogy nézegetem magamtól is, hogy frissültél-e már könyvhetes beszámolóval...A fő attrakció igazán botrányos lenne benne:)))
Ööö... mire gondolsz? :D
DeleteEgyébként holnap frissülök, de amolyan bekoffeinezett stílusú poszt lesz csak. :)
Ó, időközben összeraktam a kockákat, és elolvastam a frissülést is:) Kell neked a kávé, hogy pörögj, és nagyon örülök, hogy nem soroltad fel egyenként kivel találkoztál, mit ettél, hogy utaztál, hányszor áztál meg és mennyire, mert az kurva unalmas lett volna:DD
DeleteHeh, azért a fotóért még számolunk teska!:P
ReplyDeleteA beszámoló helytálló, másnapi hát-vállfájdalmakat tenném még hozzá, ami a cipekedés okozott, és tényleg a Deltások voltak a legjobb fejek, még kedvezményes kupont is adtak nekem. Az elhányt könyvjelző pedig nálam van, máskor kérdezz Jorgné:)
Szerintem épp most törlesztettél ezzel a Jorgnézéssel a képért:P :D
Delete