Brent Weeks - A Fekete Prizma (A Fényhozó #1)

Fénymágusnak lenni szívás (még annál is nagyobb, amikor 80 percet autózol egy moziért, ahol közlik, hogy se a 6-os, de a 8-as Thort nem vetítik technikai okok miatt, úgyhogy  mennyé' haza).

Ha fénymágusnak születsz, akkor bizony nem leszel hosszú életű. Megkötöd a Paktumot a Chromériával, kitanulod a színedet vagy színeidet, majd rövidke életed alatt szolgálod Orholamot és a Hét Szatrapia egyikét, aztán amikor kimerítetted a mágikus aksidat, átszakad a szemed szivárványhártyája, bedilizel, és ennyi. Kaput, konyec, finító.

Nincs még egy ilyen regény, ahol a mágia használatért ekkora árat kell fizetni, ha jobban belegondolok, szívszorítóan drámai az egész, és mégis, akkor éltél csak igazán ebben a világban, ha színmágus voltál.
Először kicsit mesélek a rendszerről, mert nagyon izgalmas. Hét szín létezik, sorban az infravörös, a vörös, a narancs, a sárga, a zöld, a kék és az ultraibolya.
Egy mágus lehet monokróm, ha csak egy színe van, bikromát két színnel, polikróm kettőnél többel, illetve Omnikróm, ami egy kétséges állítás, mert az összes színt használja, de ilyenre, csak a Prizma Nagyúr képes. A Prizma Orholam (a hét Szatrapia monoteista vallásának istene) kiválasztottja és küldötte, elvileg egyszerre csak egy létezik, tisztségét 7, 14 vagy 21 éven keresztül tölti be, ám leggyakoribb, hogy a Prizmák 7 év alatt kipukkannak, szóval bizonyos szempontból Prizmának lenni a legnagyobb szívás.
A fénymágusok a kromaturgia által egy luxin nevű anyagot hoznak létre, amely színtől függően különböző tualjdonságokkal rendelkezik, és eszerint felhasználható. Például a vörösből frankón lehet tűzbombát csinálni, ha egy infravörös meggyújtja, a kékből szilárd és éles dolgokat lehet önteni, a zöld ruganyos és vad, a sárgát fényvíznek is nevezik, mert nehéz önteni és rendkívül illékony, ám a tökéletes sárga luxin, melyet csak szuperkromátok képesek előállítani, az a világ legerősebb és legellenállóbb anyaga (szuperkromát: az a színmágus, aki érzékeli a színárnyalatokat a teljes spektrumban, majd' minden nő ilyen, viszont a férfiaknál ritkaságszámba megy).

Ebben a világban a hetes egy fontos szám, a 7 tartományban 7 szatrapa uralkodik. Ezen felül létezik a Chroméria, mely az előbbiek uralkodó és vallási központja, itt lakik a Prizma, a Fehér és a Színek, és itt a mágus iskola is, valamint itt székel a Fekete Gárda, ők a Fehér testőrsége, akik visszatartják a Prizmát ha kell, ám közben védelmezik is őt.
A Prizma feladata leginkább vallási jellegű, illetve a színek egyensúlyát hivatott fenntartani, amit Weeks totál izgalmasan tud leírni, én meg nem, ezért nem is magyarázom tovább :) . 

A jelenkori Prizma Gavin Guile, már 16 éve van hivatalban, beiktatását a Prizmák Háborúja avagy a Hamis Prizma Háborúja előzte meg (ez ugye csak nézőpont kérdése), amikor is Gavin és öccse,Dazen, aki szintén omnikróm volt (Orholam tökeire, hát hogy történhetett ilyen baki?!) megküzd egymással a hatalomért, miközben 2 pártra szakad a világ és iszonyú veszteségek keletkeznek mindkét oldalon. Az a pletyka járja egyébként, hogy az egész egy nő miatt robbant ki elsőként - minő meglepetés. Én ismerem a hölgyet, név szerint Fehértölgy Karris, és totál megértem a fiúkat, mert ő egy igen különleges ifjú tünemény volt akkor, ám a jelenben  a Fekete Gárda badass testőre.
Gavint egyébként, mint Prizmát, hatalmas tisztelet övezi, és nem csak azért mert ez a hivatalával jár, hanem mert évtizedek, de lehet, hogy évszázadok óta, ő az első olyan Prizma, aki személyiségével, elveivel abszolút mértékben kiemelkedik, jól végzi a dolgát, kiérdemelte a nép szeretetét. Emellett vagány, kifejezetten kockázatvállaló fajta, amivel halálra bosszantja a Fehért (mondjuk nem eléggé, mert nagyon nem akar meghalni a vén satrafa), ám nem kell tartani ettől a habos-babos idilltől, Gavin szekrénye tele van csontvázakkal, súlyos titok nyomja a vállát, ráadásul kiderül, hogy van egy 15 éves fattyú fia, Kip. És akkor evezzünk is át hozzá.
Baromira imádtam a kiscsákót, végre egy kövér karakter, aki tele van önértékelési problémákkal, meg mindenféle gonddal amit eleve a kamaszkor hoz, közben meg nem tud lakatot tenni a szájára, és a legrosszabb időpontokban buggyan ki belőle a legkevésbé odaillő észrevétel.
Kip elég szorult helyzetből menekül meg egymaga, amikor az egyik Szatrapia vezetője királynak kiáltja ki magát és példastatuálási szándékból kiírtja egyik saját városát, ami történetesen pont Kip szülőfaluja, ilyen hányattatott körülmények között ismerkedünk meg a fiúval.

a francia borító festménye bejövős

Bonyolultnak tűnik a könyv? Pedig nem az! Csak olyan nehéz az ilyen epikus fantasyról értelmesen írni valamit, mert egyrészt 800 oldal, jó pár szálon fut a történet, van egy kevés szereplő és tömérdek történés jelenben/múltban és földrajzilag különböző helyeken, nekem meg jó lenne beleférni egy A4-es oldalba, ahol valamennyit azért mondanom kell a történetről, hogy a véleményem értelmesen kifejthető legyen, de elmesélni a könyvet meg nem kéne. Ah, ne tudjátok meg,milyen nehéz a bloggerlányok élete ;)

Amikor ilyen típusú regényeket olvasok, akkor egy idő után mindig wtf fejet vágok, mert kicsit kaotikusnak érzem a sok szereplőt és történet csapást, de nem így a Fekete Prizmában. Brent Weeks egy író isten, egy zseni, de komolyan. Olyan gyönyörűen, fokozatosan építi fel a Hét Szatrapia világát, hogy azt tanítani kéne, beülhetne hozzá az öreg Martin pár órára, az biztos...(hééé,látlak!ne ingasd a fejed:P).

Azon gondolkoztam, hogy jobb-e a Fényhozó, mint Weeks előző trilógiája, az Éjangyal (ami nálam az abszolút kedvenc és etalon fantasy kategória), és arra jutottam, hogy nem tudom, mert nagyon más. Nincs benne annyi trancsír, kevésbé gyomorforgató. Talán lehet azt mondani, hogy sokat finomodtak Weeks eszközei, még mindig hihetetlen módon megdöbbentő részletekkel tud előrukkolni, számos alkalommal volt "hű, bazzeg, a pofám leszakad" intermezzo, de valahogy elegánsabban tálal. Sokkal több a humor, amit főleg Kip szolgáltat, de Gavin sem egy karót nyelt figura. Ó, és a dráma, mert, hogy abból is kapunk rendesen, az valami rendkívül különleges tálcán lett felszolgálva. Erőteljes, de nem úgy mint egy tipikus női regényben, ahol terjengősen és dagályosan túlcicomázott. Nem. Letisztult és egyenes, és ettől annyira hangsúlyos, ezerszer jobban át lehet érezni a helyzetekből fakadó, és a karakterek saját kis drámáit.
Annyira szeretem azokat a történteket, ahol főszerepet kap a barátság, a bajtársiasság és a hűség egyhez mint érzelem, mert manapság ezek kihalófélben lévő értékek, és még a könyvek is sokkal jobban szeretnek a szerelmen keresztül hatást gyakorolni az olvasókra, mint egy jó-öreg barátságon át.
A könyv utolsó mondata piszkosul megríkatott, pedig nem vagyok egy érzékeny virágszál, de bizonyos következményekkel még figyelőként sem könnyű megbirkózni, aznap, amikor kiolvastam, úgy mászkáltam órákon keresztül, mint egy zombi, teljesen leestem a érképről, futottam volna egy másik világ után, ami nem vett fel.

Szóval annyi, de annyi minden van ebben a történetben - még szívfacsaró szerelmi szálacska is - amiért érdemes elolvasni. Úgy érzem nem sikerült leírni rendesen, hogy milyen klasszis és kötelező darab a Fekete prizma, pedig nagyon akartam tényleg, csak hát tudott, hogy akarásnak nyögés a vége... Leginkább mindenki dobja el azt, ami a kezében van, és emelje fel ezt a féltéglát, mert nincs is jobb ezen a világon, mint fényből, készségből és akaratból luxint önteni.

Kiadó: Könyvmolyképző, 2013

Oldal: 792

Eredeti cím: The Black Prism (Lightbringer)

További részek:

The Blinding Knife, 2012

The Broken Eye, 2014

The Blood Mirror, 2016

Milyen színű a mágiád?- kvíz Weeks honlapján. - én kék lettem, szuperkromát, de monokróm:(

5*/5

Nagyon profi trailer, nekem mégis azt juttatta eszembe, hogy csak nehogy filmet készítsenek a regényből, mert az megöli az egészet. (Kip szerintetek afro-amerikai?O.o)