Patrick Rothfuss - A szél neve

Ízlelgetem magamban már majdnem két hete, hogy mit is kellene írnom erről a könyvről, hogy visszaadjak valamennyit a nagyszerűségéből, de akármennyire is erőltetem magam, attól tartok ebbe beletörött a bicskám. 

Nincs meg a tehetségem hozzá,hogy fele olyan jól megírjam a véleményem, mint amit ez a történet minimálisan megérdemel, így álljanak itt gondolataim egyszerű kivetülései, saját magamnak, hogy ha kell, emlékezhessek....

 ....úgy ahogy Kvothe is emlékezik a Jelkő fogadó tulajdonosaként, ahol elmeséli élete történetét. Mert ha teljesen lecsupaszítom, erről szól a könyv. Kvotheról. (Ejtsd a nevét úgy mint a kvótát). Azt az egyet még itt az elején meg kell értenetek, hogy mielőtt bármi lett volna ő, már Edema Ruh volt, egy remek vándor színész társulat sarja, ahol szeretetben, jólétben és felvilágosult eszmék között nevelkedett. Edema Ruhnak lenni nem csak egy életforma, hanem rang, nem tévesztendő össze holmi kis szedett-vedett útszéli színész társulatokkal. Kvothe különleges gyerek volt, hatalmas tudásszomjjal, és tehetséggel, ám igazi kis bajkeverő is volt, a túl okosak átka ez. Boldog gyermekkora egészen addig tartott, amíg egy ismeretlen földöntúli gonosz kiirtotta egész társulatát, mert olyan dalokat énekeltek, melyeket nem lett volna szabad. Sok éves gyászában elmerülve  ösztönlény szintre süllyedt, míg nem sikerült kigubancolnia önmagát, és eljut az Egyetemre, ahol Arkánum szakos hallgatóvá válik gyorsabban mint bárki más. Sebesebben szerez ellenségeket mint barátokat, egész végig pénzgonddal küzd, ha megszámolnám a lapokat, melyen sakkozik, ötletel, hogy ki tudja fizetni amit kell, és még éhen se haljon, akkor meglepődnék a 400+ oldalszámon, mégsem hasonlít közgazdaságtan órára a regény, ettől nem kell félni.
Több célja is van Kvothe-nak a tanulással, megtudni a szél nevét, illetve azt a gonoszt kutatni, mely megölte a szüleit, ám a valóságban csak gyerekriogató mesék szereplői.

Haliax- Kvothe - Elodin

Semmit sem tudtam a regényről, mielőtt olvasni kezdtem, csak hogy nagyon dicsérik, így egy remek ám szokásos high fantasyra számítottam, sok sok összefutó történetszállal, epikus csatákkal, véres és kegyetlen háborúkkal, birodalmak születésével és összeomlásával. Ám itt tulajdonképpen egyetlen szál van, de az egyszerűen páratlan. Teljesen emberközeli, Kvothe rezdüléseit és napjait követhetjük, ahogy mindig rossz időben van rossz helyen, játszik és énekel, sündörög a lány körül, két végéről égeti a gyertyát. Tulajdonképpen ilyen egyszerű történésekből áll össze a regény, jogosan felmerül a kérdés, hogyan képes mindez elvinni 800+ oldalt? A válasz Patrick Rothfuss zsenialitásában rejlik, csak azt tudom mondani, hogy aki nem hiszi járjon utána. 

Cseles mesélő elem, hogy a jelenben Kvothe egyszerű kocsmáros, akihez egy Krónikás érkezik, és neki meséli el 3 nap alatt az életét, így az első könyv az első nap, és így tovább. Időről időre kiszakadunk a visszaemlékezésből, és akkor a jelen éppen olyan lebilincselő mint a múlt. Ennek oka számomra egyértelműen Bast, Kvothe tanítványa, szerelem volt első olvasásra, pedig relatíve nagyon keveset van a színen, remélem ez a későbbiekben változik majd.
A mágia maga nem szokványosan jelenik meg, nem csupán születéssel szerzett talentum, hanem inkább egy tudomány. Amikor kicsi voltam, azt képzeltem a felnőttek mágia hatására tudnak olvasni, valami csoda történik a szemükkel, és pukk, megy is az olvasás. Nah, a Négy Szegletben a köznép hasonló metodika alapján gondolkozik a mágiáról, de aki elmélyül benne, annak rá kell jönnie, hogy pl a szimpatetika olyan tudomány - kis túlzással - mint a matematika, csak nehezebb:)

Ha látnátok, hogy mit össze sóhajtozom írás közben. Minden sóhaj egyenértékű egy óhajjal, úgy mint, bárcsak hallhatnám Kvothe-t a kobozon játszani, Bast nem emberien kék szemébe nézhetnék, és bárcsak engem is Reshinek szólítana mint a mesterét. Én is szeretnék többszörös alart megkötni az elmémben, tudni a dolgok nevét, szeretném eloszlatni a legmélyebb csendet, ami Bastot is megrémíti. Mindenképpen látni szeretném Dennát, hogy rájöjjek, mitől méltó Kvothe csodálatára, szívesen járnék az egyetemre egy szemesztert, valami beteges vágytól vezérelve megismerném a szörnyeket, akik elpusztítanak mindent és mindenkit akik tudomást szerez róluk. Olyan érzésem van, hogy nem olyan rosszak ők, mint gondoljuk, csak az ismeretlen mindig sokkal félelmetesebbnek tűnik...

Patrick Rothfuss

Már betáraztam a második részt, a Bölcs ember félelmét, Pöfivonattal és Nimával együtt fogjuk olvasni, mert pisilni járni is jobb bandában:)) Csak merje még egyszer valaki azt mondani, hogy az olvasás magányos tevékenység...;)

Végtelen kliséhalmazt felvonultatva tudnám még dicsérni a könyv nyelvezetét, a karaktereket, taglalni az érzéseket amiket kivált belőlem, de akkor sem lennék sokkal beljebb, így inkább nézzétek meg azt a sok fanart-ot, ami kering a neten a trilógiával kapcsolatban, remek képek születtek, élvezet nézni milyen sokféleképpen képzelik el az emberek a karaktereket.

Kiadó: Gabo, 2009

Eredeti címe: The Name of the Wind

Oldal: 812 tömör élvezet

5*/5

Fan Art a deviantart.com-ról

Auri, a furi lány az Egyetem alatti tárnákban lakik titkon

Ez az egyik kedvencem, nagyon jó ez a rajz!

Kvothe és Denna (én nagyon másképpen képzelem őket)

Kvothe tilosban oson (kissé korosra sikeredett a legendánk)

Bast, a szemek nagyon jók!

Bast

Kvothe mint egy kobold:)

Azt hiszem ez a kép a második részhez passzol

Denna

Auri a háztetőn, Kvothe játszik, Titti irigykedik

Auri

Úton az Edema Ruh-val

Kvothe mellett elvileg Auri, csak furán néz ki, lent Bast és Denna. Érdekes elképzelések.

Kvothe nagyon nem ilyen b**is

Az Egyetem és hallgatói...

Öööö, csak az arc szerkezettel nem vagyok kibékülve..

Hó hopp!