Ki volt az a felháborító nőszemély aki kieszelte ezt a témát? Már a feltételezés is sértő! Még hogy Junk Reads! Kikérem magmnak!Én. Nem. Olvasok.Szemetet. (és te sem, barátom!)
Mégis, hogy veszi bárki a bátorságot, hogy megbélyegezzen másokat, hogy lealacsonyítson és leminősítsen történeteket, vagy akár egy egész műfajt! Nonszensz! Nem lehetne, hogy mindenki foglalkozzon a saját dolgával, és ne más könyvespolcán kapirgáljon a szemét között?!
Rule Nr. 1: a könyv, ami boldoggá tesz, az nem szemét!
Induljunk ki ebből, öleljük keblünkre a gondolatot és tegyük magunkkéval azzal a jóleső mellékzöngével, hogy amúgy is mindenki pont bekaphatja.
Az utóbbi időben rá kellett jönnöm, hogy nyúlfarknyit sem érdekel mások véleménye azzal kapcsolatban, hogy milyen könyveket olvasok...
Márpedig ebben a évben volt jócsakán szemforgatás és orr-ráncolás, mivel megrohant egy sosem tapsztalt romantikus/kefélős könyv olvasási cunami, és úgy kb 40 könyvön keresztül tartott. Egyfolytában, megállás nélkül daráltam be a sokszor egy kaptafára készült eposzokat, és kicsit sem bántam. Van amikor eljönnek az életben olyan idők, hogy csak a kiszámíthatóra, a biztonságosra vágyunk, és közben nem akarunk gondolkodni, csak nevetni és lazulni.
Volt ez a könyv, Sweet Home, tipikus főiskolás románc, a pasi nevére már nem emlékszem, de az fix, hogy egy pubertáló vérmongúznak százszor több önuralma volt, mint neki, így aztán igazi vadbarom attitűddel tört át minden falon, annyira abszurd volt az egész, mondhatnám, annyira gáááz, hogy már teszett. Fogtam a fejem, de tetszett.
Miért mondjam rá erre a könyvre, hogy szemét, amikor baromi jól szórakoztam rajta? Oké, hogy nem adott többet pár órányi vihogós, szemforgatós élvezetnél, de miért kellene lealacsonyítani a dolgot? Mikor tanuljuk meg élvezni az apró dolgokat? Ne mondja nekem senki, hogy csak kardigános szépirodalom, kortárs agymenés és a legmenőbb epic fantasy alkalmas csak a minőségi szórakozás plecsnyire.
A cunami közben sikerült megtalálni az abszolút kedvenc, nekem íródott romantikus NA sztorit, bármikor bárkinek meleg szívvel tudom ajánlani, csak aztán ne jöjjön vissza panaszkodni nekem senki (The Deal)
Mostanában azt is megtapasztaltam, hogy egyre alacsonyabb a toleranciám azokkal a könyvérteékelésekkel kapcsolatban, amelyek ostoba mód ellentétesek az enyémmel. Hát hogy meri bárki lefikázni az én kicsikéimet? Hm? Középkori várúrnak kellett volna születnem, és akkor lefejetzezhetném ezeket a bosszantó kis csírákat.
Sokszor hallom másoktól, hogy az értéktelennek titulált, ám megiscsak élvezetes irodalmat guilty pleasure-nek bélyegzik, régen én is ezt csináltam. Mert valahol muttani akartam kifelé, hogy tisztában vagyok azzal, hogy XY könyvek "irodalmi értéke" (bárhogyan is definiáljuk azt)nulla, nincs sok maradandó és sokatmondó gondolat a sorok között. . So what?
És akkor egyszer megfogalmazódott bennem a kérdés, hogy mi az elsődleges oka annak, hogy naponta több mézédes órát töltök olvasással? A válasz szinte már kínosan egyszerű: azért olvasok, hogy nekem jó legyen, kikapcsoljon és elrepítsen egy olyan helyre, ahol nincsenek problémák, ahol én vagyok a főkolompos, ura a lapoknak.
Ennélfogva bármit bármikor félredobhatok, de ha arról van szó, akkor a Twilight is lehet szerelem tárgya, minden magyarázat nélkül (persze 4 éve még készséggel megmagyaráztam..).
Legyen az olvasófotelunk az egyetlen hely, ahol önmagunk lehetünk, ahol felvállalunk mindent ami mindket érdekel, ahol nem kötünk kompromisszumokat, ahol nincs semmiféle megalkuvás, ahol bárkit elküldünk melegebb éghajlatra csak azért mert nem a legszebb pillantását vetette ránk!Ne féljünk felvállani az ízlésünket, a hangulatunkat, mert őszintén ki a francot érdekel mások véleménye?
UI: a fentebb említett, felháborító témaindító nőszemélyt minden reggel egy félmosollyal üdvözlöm a tükörben... ;)
Akik velem vannak a témázásban:
