Monday, March 04, 2013

Richelle Mead - The Indigo Spell - Bloodlines 3.

 Végre megjelent a Bloodlines széria harmadik része, amit jobban vártam mint a Karácsonyt. Kevés fiatal felnőtteknek szóló urban fantasy tud így levenni a lábamról, ezért is nagy bánatom, hogy olybá tűnik, itthon beszüntették a sorozat kiadását az első rész után. Nem igazán értem a koncepciót, hiszen idő közben a kiadó megjelentette az írónő egy másik urban fantasy sorozatának két részét is, ami szint úgy jó, de szubjektív véleményem alapján meg sem közelíti a Bloodlines-t vagy a Vámpírakadémiát.

Elég sok helyen azt láttam az első két rész kapcsán (főként külföldi oldalakon), hogy annyira nincsenek oda az emberek Sydney-ért, leginkább azért, mert ő nem Rose. Sosem osztoztam ezen a nézeten, még kéjes sóhaj sem volt a Bloodlines, de nekem már akkor szöget ütött a fejemben a gondolat, miszerint remek lenne többet megtudni az Alkimista lányról.

Sunday, March 03, 2013

Richelle Mead - The Golden Lily - Blondlines 2

 Nagyon rendetlen vagyok, mert még 2012 elején, rögtön a megjelenést követően olvastam a The Golden Lily-t, és azóta árválkodott itt egy piszkozat, mert lustaság fél egészség, na.  Ám most újból Adrian ködön keresztül látom a világot, mivel pár napja olvastam el a harmadik részt is, és hát bűű meg báá. Arról pedig hogyan áradozhatnék nektek, ha a másodikat kihagyom??


A helyszín továbbra is a napfényes California, Palm Spirngs, Amberwood középiskola, ahol Sydney az Alkímista, és bébiszitteltjei olvadoznak a nagy hőségben. A korábbi izgalmak után kissé lenyugodtak a kedélyek, a vámpírvérrel kereskedő Keith-t elvitték "re-education"-re ami egyfajta javító intézet a félresiklott alkimistáknak. Elég necces hely, szerintem a kis alkimista palántákat gyerekkoruk óta ezzel riogatják, olyan mintára, mint "elvisz a Kókó, ha kilopkodod a mogyorót a spájzból kislányom!" Maradjunk annyiban, hogy Keith megérdemelte amit kapott.
 

Olvastár Template by Ipietoon Cute Blog Design and Bukit Gambang